NFL: a Colts Hilton nélkül; Cutlert elcseréli a Chicago?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 14:31
Roger Goodell NFL-komisszár sajtótájékoztatóján elmondta, a következő szezonban még biztosan nem lesz csapat Los Angelesben. Eközben a Cardinalsnál ismét edzett Drew Stanton irányító, ám a vasárnapi találkozón még biztosan Ryan Lindley kezd majd.

T. Y. Hilton, a Colts idén fantasztikus formában játszó elkapója combhajlítóizom-sérülése miatt a héten nem tudott társaival gyakorolni, így szinte biztosan kihagyja a Dallas elleni rangadót, és a támadófalember Gosder Cherilus is pihen a hétvégén. Anthony Barr, a Vikings játékosbörzén elsőként kiválasztott játékosa térdműtéten esett át, ebben a szezonban már nem léphet pályára.

A Patriots Julian Edelman elkapót és LeGarrette Blount futót sem nevezi a New York Jets elleni összecsapásra. Edelman agyrázkódással, valamint combsérüléssel bajlódik, míg Blountnak a vállával vannak problémái. A Giants ismét elvesztette Rashad Jennings futót. Cam Newton autóbalesete után visszatérhet a Panthersbe, és a hírek szerint a Browns ellen már kezd is.

A Packersben Eddie Lacy játéka szemsérülés miatt kérdéses, a Steelersből Troy Polamalu hiányozhat térdproblémája miatt. DeMarco Murray, a Cowboys ebben a szezonban parádézó futója kézműtétje után már edzett is, és a csapathoz közel álló források szerint ott lesz a Colts ellen a kezdőben. Zack Martin támadófalember játéka viszont nem biztos, neki a bokája fáj. DeAndre Hopkins, a Texans elkapója bokasérülése miatt pihent a hét közben, egyelőre nem tudni, hogy ott lehet-e a Baltimore ellen. Habár Drew Stanton ismét társaival gyakorolt, a Cardinalsnál a 16. fordulóban még biztosan az eredetileg harmadik számú irányító, Ryan Lindley kezd majd.

A címvédő Seahawks ismét szedett-vedett támadófallal állhat ki, miután Max Unger és Russell Okung szinte biztosan kihagyja a Cardinals elleni, kulcsfontosságú rangadót. A Seattle-lel kapcsolatos hír, hogy a csapat két védőjátékosával is szerződést hosszabbított. Pete Carrollék elsőként a linebacker K. J. Wrightot láncolták a csapathoz, aki négy év alatt 27 millió dollárt tehet zsebre, majd a passzsiettető Cliff Avrillel állapodtak meg, aki négy év alatt 28.5 milliót kaphat, amelyből 16 millió dollár a garantált tartalom.

Felgyorsultak az események a San Francisco 49ers kegyvesztetté vált vezetőedzője, Jim Harbaugh körül. Mint ismert, Harbaugh szinte biztosan távozik a 49erstől, az elmúlt napokban pedig hivatalos ajánlatot kapott a Michigan egyetemtől, évi 8 millió dollárt kereshetne, ám az edző a hírek szerint maradna az NFL-ben, ahol a legesélyesebb célállomás az Oakland Raiders csapata lehet.

A 49ers közben kirakta Ray McDonald védőfalembert, aki ellen nem mellékesen szexuális zaklatás miatt jelenleg is nyomozás folyik.

A szezon után a Bears is új vezetőedző után nézhet, több forrás is tudni véli, hogy a gárda az idény végeztével biztosan megválik Marc Trestmantől. Chicagóban is zajlik az élet, Trestman távozásával egyetemben olyan pletykák is szárnyra keltek, amelyek azt állítják, teljes nagytakarításra készülnek a csapatnál, és ennek egyik áldozata az irányító Jay Cutler lehet. T. Y. Hilton, a Colts idén fantasztikus formában játszó elkapója combhajlítóizom-sérülése miatt a héten nem tudott társaival gyakorolni, így szinte biztosan kihagyja a Dallas elleni rangadót, és a támadófalember Gosder Cherilus is pihen a hétvégén. Anthony Barr, a Vikings játékosbörzén elsőként kiválasztott játékosa térdműtéten esett át, ebben a szezonban már nem léphet pályára.

A Patriots Julian Edelman elkapót és LeGarrette Blount futót sem nevezi a New York Jets elleni összecsapásra. Edelman agyrázkódással, valamint combsérüléssel bajlódik, míg Blountnak a vállával vannak problémái. A Giants ismét elvesztette Rashad Jennings futót. Cam Newton autóbalesete után visszatérhet a Panthersbe, és a hírek szerint a Browns ellen már kezd is.

A Packersben Eddie Lacy játéka szemsérülés miatt kérdéses, a Steelersből Troy Polamalu hiányozhat térdproblémája miatt. DeMarco Murray, a Cowboys ebben a szezonban parádézó futója kézműtétje után már edzett is, és a csapathoz közel álló források szerint ott lesz a Colts ellen a kezdőben. Zack Martin támadófalember játéka viszont nem biztos, neki a bokája fáj. DeAndre Hopkins, a Texans elkapója bokasérülése miatt pihent a hét közben, egyelőre nem tudni, hogy ott lehet-e a Baltimore ellen. Habár Drew Stanton ismét társaival gyakorolt, a Cardinalsnál a 16. fordulóban még biztosan az eredetileg harmadik számú irányító, Ryan Lindley kezd majd.

A címvédő Seahawks ismét szedett-vedett támadófallal állhat ki, miután Max Unger és Russell Okung szinte biztosan kihagyja a Cardinals elleni, kulcsfontosságú rangadót. A Seattle-lel kapcsolatos hír, hogy a csapat két védőjátékosával is szerződést hosszabbított. Pete Carrollék elsőként a linebacker K. J. Wrightot láncolták a csapathoz, aki négy év alatt 27 millió dollárt tehet zsebre, majd a passzsiettető Cliff Avrillel állapodtak meg, aki négy év alatt 28.5 milliót kaphat, amelyből 16 millió dollár a garantált tartalom.

Felgyorsultak az események a San Francisco 49ers kegyvesztetté vált vezetőedzője, Jim Harbaugh körül. Mint ismert, Harbaugh szinte biztosan távozik a 49erstől, az elmúlt napokban pedig hivatalos ajánlatot kapott a Michigan egyetemtől, évi 8 millió dollárt kereshetne, ám az edző a hírek szerint maradna az NFL-ben, ahol a legesélyesebb célállomás az Oakland Raiders csapata lehet.

A 49ers közben kirakta Ray McDonald védőfalembert, aki ellen nem mellékesen szexuális zaklatás miatt jelenleg is nyomozás folyik.

A szezon után a Bears is új vezetőedző után nézhet, több forrás is tudni véli, hogy a gárda az idény végeztével biztosan megválik Marc Trestmantől. Chicagóban is zajlik az élet, Trestman távozásával egyetemben olyan pletykák is szárnyra keltek, amelyek azt állítják, teljes nagytakarításra készülnek a csapatnál, és ennek egyik áldozata az irányító Jay Cutler lehet.

Véget ért a Cutler-éra a Bearsnél? (Fotó: Reuters)

Cutler még a 2014–2015-ös idény előtt kötött új, hét évre szóló, 126 millió dolláros szerződést, amelyből 54 millió a garantált tartalom, de egyelőre gyengébben játszik, mint azt elvárják tőle, a 16. fordulóban ráadásul már csak második számú quarterback lesz. Potenciális cserepartnerként szóba került a Bills, a Buccaneers, a Titans, a Jets, a Redskins és a Rams is.

Az NFL komisszárja, Roger Goodell elmondta, 2015-ben még biztosan nem költözik egyik együttes sem Los Angelesbe. Korábban a Rams, a Raiders, és Chargers kapcsán emlegették a lehetséges költözést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik