Valamiért Ismerős Arcok 28. rész: Ryan Taylor

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2015.06.01. 09:06
Mint minden évben, a szezon hivatalosan majd a BL döntővel ér véget, a szerződések forduló napja pedig június 30., ennek ellenére a múlt héten...

Mint minden évben, a szezon hivatalosan majd a BL döntővel ér véget, a szerződések forduló napja pedig június 30., ennek ellenére a múlt héten már több klubnál is nyilvánosságra hozták, hogy kik lesznek azok a lejáró szerződésű játékosok, akikkel nem hosszabbítanak. Elsőként a kiesők közül ketten, a QPR és a Hull vezetői közölték a listájukat, amiből kiderült, hogy Joey Barton és Steve Harper is új klub után nézhet, majd jöttek a többiek, a West Ham és a Newcastle is. A szezonban több alkalommal is védő, de nem túl meggyőző Jak Alnwick és a két (korábban tehetségesnek tartott) fiatal, Adam Campbell és Remie Streete eltanácsolására még nem kaptuk fel a fejünket, azonban Jonas Gutierrez és Ryan Taylor esetében már más volt a helyzet.Jonas Gutierrez és Ryan Taylor esetében már más volt a helyzet.

Mindkét játékos a közelmúltban meghatározó egyénisége volt a csapatnak, még akkor is, ha betegség, illetve súlyos sérülések miatt kevesebb játékidő jutott nekik. Így aztán természetesen a visszaemlékező rovatunkban is önálló részeket kapnak. Jöjjön elsőként annak a szenzációs jobb lábnak a tulajdonosa, azaz Ryan Taylor.

Ryan Anthony Taylor 1984. augusztus 14-én született Liverpoolban. Ifi karrierjét a Tranmere Rovers-ben kezdte, ahol 18 évesen profi szerződést is kapott. A jobb oldalon játszott, első évében leginkább szélső középpályást, a második szezonjától pedig a védelem jobb oldalát kapta meg.

Az egyik legjobb fiatal játékosnak számított a harmadosztályban, és amikor a 2004/2005-ös szezonban a Championship-be jutásért játszottak, már lehetett sejteni, hogy hamarosan erősebb csapatba igazol.

Abban a szezonban 11 góllal második lett a házi góllövő listán, és bár a rájátszás első meccsét büntetőkkel elbukták a Hartlepool ellen, Taylor reménykedhetett benne, hogy a következő évtől már nem kell a League One-ben sarat dagasztani.

Valószínűleg arra gondolt, hogy egy jó kis Championship csapat felfigyel rá, és tulajdonképpen féilg-meddig igaza is lett.

Bejelentkezett érte ugyanis a Wigan Athletic, akik bár a szezonban Championship csapat voltak, de második helyen végeztek a Sunderland mögött, így aztán feljutottak a Premier League-be! 122 mérkőzés (19 gól) után búcsúzott a Tranmere-től, hogy a Premier League-ben játszhasson.

A Wigan 750.000 fontot fizetett érte, az első évében azonban elkezdődött a kálváriája. Egy Newcastle elleni tartalék meccsen eltört a lába, így aztán mindössze 16 mérkőzésen tudott pályára lépni, és csak egy kupa gólt szerzett. A második évében lemásolta ugyanezt a teljesítményt, csak most egy bajnokin talált be, méghozzá a Newcastle ellen, egy három pontot érő bombával.

Gól a Newcastle ellen...

A harmadik szezonja is hasonló volt. 19 meccs három gól, a második bajnoki találata pedig megint a Newcastle ellen volt, amivel ismét mérkőzést nyertek. A negyedik wigan-i éve aztán csak egy fél szezonig tartott, pedig ekkor produkálhatta volna a legjobb számokat, hiszen féltávnál 12 meccsnél és 2 gólnál járt. Jött azonban a Newcastle megkeresése.

Joe "F*ckin" Kinnear a téli átigazolási időszak utolsó pillanatában, 2009. február másodikán igazolta le Newcastle-be úgy, hogy Taylor még egy kis pénzt is hozott magával, a Wigan pedig megkapta Charles N'Zogbia-t. Az üzlet több szempontból is szükséges volt. Egyrészt JFK elég rossz viszonyban volt a francia játékossal (lehet, hogy ebben közre játszott, hogy "Insomnia-nak" szólította), másrészt a kiesés ellen küzdő Newcastle-nek szüksége volt egy Taylor típusú játékosra, aki a kapus és a csatár poszt kivételével bárhol bevethető. Az első meccsén egyből gólpasszt adott névrokonának, Steven Taylor-nak egy WBA ellen 3:2-re megnyert mérkőzésen, de a kiesést végül nem tudtuk elkerülni.

A domináns brit vonal: Ryan a két kapitány, Nolan és Barton között

A Championship-es sikersztorinak aztán ő is bőven részese volt, 31 bajnokin 4 gólt szerzett, és emellett még 5 kupameccsen is játszott. A feljutás utáni év azonban megint tragikusra sikerült. Összesen 5 bajnokin (0 gól) és 3 kupameccsen (2 gól) kapott szerepet egy súlyos sérülés miatt, de jellemző az idényére, hogy amikor felépült és visszatért, azonnal ki is állították. Így is lőtt egy emlékezetes szabadrúgás gólt a Chelsea ellen a Stamford Bridge-en 4:3-ra megnyert ligakupa meccsen.

Az utolsó megnyert derbit az ő szabadrúgása döntötte el.

2011/2012-ben aztán megint együtt járt a csapat sikere az övével. A szezonban, ahol 5. helyen végeztünk, Ryan alapembernek számított a 31 bajnoki és 4 kupameccsével. A bajnokikon 2 gól szerzett, a Sunderland elleni győztes találatot, és egy szintén 3 pontot érő, Everton elleni bombát, ami a forduló gólja lett. Pedig a szezon elején nagyon féltették a csapatot. José Enrique "magasabbra" akart jutni, ezért a Liverpool-ba ment, és hirtelen balbekk nélkül maradt a csapat. Pardew így ezen a poszton a két jobblábas játékost, Davide Santon-t és Ryan Taylor-t váltogatta. Sikerrel.

Súlyosabb sérülés az Atromitos elleni visszavágón

A következő évadban úgy indult neki, hogy folytatódik a jó széria. A védelem két szélére három klasszikus szélső védőnek ott voltak Danny Simpson-nal és Santon-nal, de bevethető volt még James Perch és az új (az egyetlen nyári) igazolás, Vurnon Anita is. Ettől függetlenül a felkészülési meccsek alapján Ryan Taylor kezdte a szezont a bal oldalon az Atromitos elleni EL selejtezőkkel. Az első mérkőzésen lőtt is egy gólt, amivel 1:1 lett Görögországban, így természetesen a visszavágón is kezdő volt. Ekkor történt a nagy baj, Taylor térde tropára ment.

Jonas a támogatásról biztosító kabátban

Az első bajnokin a Manchester City ellen már a csapat összes tagja a "Ryan Taylor Over The Wall" feliratú kabátban vonult a pályára, utalva ezzel a szurkolók dalára, ami szerint Ryan simán ellövi a labdát a sorfal felett.

Majdnem fél év telt el, mire újra edzésbe állhatott, azonban még mielőtt pályára léphetett volna, rásérült a térdére. Utolsó lehetőségként a ma már visszavonult, 78 éves orvos zseni Dr. Richard Steadman műtötte meg Colorado-ban. A főleg síbalesetekre specializálódott sebész többek között Ronaldo, Michael Owen vagy Alan Shearer térdét is operálta.

Az utolsó küldetés

Végül 26 hónap, majdnem két teljes szezonnyi kihagyás után 2014 októberében tért vissza a Manchester City ellen megnyert Ligakupa meccsen. A szögletei már nem voltak annyira veszélyesek. A szabadrúgásai igen, mégsem talált be belőlük. Lelassult, mert ilyen sérülés nem múlik el nyomtalanul. Ment előre, hajtott ahogyan bírt, de kevés volt már. 14 bajnokin kapott lehetőséget, és bár ő nem mondta, de valószínűleg tudta, hogy csak hiú ábránd az új szerződés. Valószínűleg Carver is azért bízott benne, mert mindketten tudták, hogy Ryan meg akarja mutatni még utoljára, hogy mennyire tud küzdeni ezért a klubért. A kiesés elleni harcban pedig ilyen mentalitás kell.

Jonas és Taylor, az idei szezon nagy visszatérői

A szezon végén aztán bejelentették, hogy nem hosszabbítanak vele. Nem egybe, a többiekkel, hanem jó barátjával, harcostársával Jonas-szal egy közös közleményben búcsúzott tőlük a klub.

Ryan Taylor 106 mérkőzésen viselte a Newcastle United mezét és 10 gólt szerzett. A legjobbakat kívánjunk neki a sportban és a magánéletben egyaránt!

Ryan Taylor Over The Wall!

Mark29

(A következő részben a Pókembertől, azaz Jonas Gutierrez-től búcsúzunk.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik