Schalke: továbbra sem dőlt el, marad-e Keller a kispadon

Vágólapra másolva!
2013.12.22. 09:08
Bár Jens Keller, a Schalke vezetőedzője vasárnap Nürnbergben vírusos betegsége miatt nem lehetett ott csapata kispadján, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a tavaszi folytatásnál más okai lesznek a távollétének, Horst Heldt klubigazgató ugyanis megelégelte az eredménytelenséget.

„Egyáltalán nem lehetünk elégedettek azzal, amit ebben az őszi idényben láttunk. Hullámzó hat hónapon vagyunk túl, most eljött az idő arra, hogy mérleget vonjunk. Mindenkinek a munkáját értékelnünk kell, természetesen az edzőét is" – mondta Heldt azt követően, hogy a Schalke gól nélküli döntetlent játszott Nürnbergben, ahol még csalódottabbak lehetnek, hiszen a Bundesliga 50 éves történetében elsőként győzelem nélkül zárták az őszi szezont.a Schalke gól nélküli döntetlent játszott Nürnbergben, ahol még csalódottabbak lehetnek, hiszen a Bundesliga 50 éves történetében elsőként győzelem nélkül zárták az őszi szezont.

Szalai Ádámék kispadján Peter Hermann másodedző ült, de vele még annyira sem volt ötletes a Schalke játéka, mint általában – pedig nem volt magasan a léc.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik