Robben Ribérynek: Ne Madridba, Barcelonába menj!

Vágólapra másolva!
2010.03.23. 14:58
A nyári átigazolási szezon egyik slágertémája lehet Franck Ribéry. Tegyük hozzá, már nem először. A francia középpályásért ezúttal is európai élcsapatok állnak sorban, így többek között a két spanyol gigász, a Barcelona és a Real Madrid is. Utóbbi két együttes versenyfutása azért érdekes, mert Ribéry klubváltása kapcsán állást foglalt Arjen Robben, és a holland meglepő nyilatkozattal szolgált.

„Ha nem újítja meg a szerződését a Bayernnel, akkor a Barcelonához kellene igazolnia. Madridban olyan klíma van, amely nem lenne a legjobb számára" – mondta a német RTL televízióban Robben.

A holland nem először ad olyan tanácsot Ribérynek, hogy ne fogadja el a Real Madrid ajánlatát, de először mondta azt, hogy a blancók legnagyobb spanyol riválisához szerződjön. Persze Robben azért azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a legjobban annak örülne, ha Ribéry nem menne sehová és a Bayernben folytatná a pályafutását, amelyben a két lendületes, jól cselező játékos kiválóan megérti egymást.

Robben biztosan adhatna egy-két madridi címet Ribérynek, ám szíve és esze szerint nem tenne ilyet (Fotó: Action Images)
Robben biztosan adhatna egy-két madridi címet Ribérynek, ám szíve és esze szerint nem tenne ilyet (Fotó: Action Images)

Az eset pikantériáját az adja Robbennél, hogy neki konkrét személyes élményei lehetnek a spanyol fővárosból. Tény, hogy a Földközi-tenger partján fekvő katalán metropoliszban valóban kedvezőbb az időjárás, mint az ország és az Ibériai-félsziget közepén található Madridban, amelynek éghajlata lényegesen szárazabb, s emiatt nyáron kifejezetten forró. A holland esetében azonban eléggé kétséges, ha csak és kizárólag az időjárást halljuk ki a véleménye mögül, nem pedig az ő saját érzéseit.

Robben 2007-ben jegyzett európai klasszisként, 35 millió euróért igazolt el a Chelsea-ből a Realhoz, ahol két idényt húzott le, annak ellenére, hogy ötéves szerződést írt alá. Bár kisebb sérülések is hátráltatták, végül nem tudott olyan meghatározó játékosa lenne a „királyiaknak”, mint amit képességei alapján várni lehetett volna tőle.

Tavaly nyáron a Real Madrid nagybevásárlást tartott – a támadószekcióba érkezett töbek között két aranylabdás, Kaká és Cristiano Ronaldo –, Robbennek pedig mennie kellett. A Bayern nyújtott felé mentőövet, illetve tett le érte az asztalra 25 millió eurót. A holland a transzfer kapcsán akkor úgy nyilatkozott: „ő nem szándékozott elmenni, a madridi klub akarta mindenképpen eladni őt."

Lehet, hogy most a sértettség is beszél a bajoroknál ismét kiteljesedő, remek szezont futó Robbenből?

Ribéryért nemcsak Spanyolországból van érdeklődés, sajtóhírek szerint vinné őt a Chelsea és a Juventus is.

A francia a napokban úgy nyilatkozott, hogy a nyárig nem dönt a bajoroknál 2011-ben lejáró szerződése meghosszabbításáról, egy hónappal azelőtt pedig arról beszélt, hogy azért kívánkozik el a Bayernből, mert európai trófeákra pályázik. Ezzel elsősorban a BL-re utalt, amelyben most még versenyben vannak a müncheniek is: a negyeddöntőben a Manchester United lesz a bajor egylet riválisa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik