Raúl kétéves szerződést kötött a Schalkéval

Vágólapra másolva!
2010.07.28. 11:48
null
Raúl érkezését hivatalos honlapján jelentette be a Schalke (Fotó: schalke04.de)
A várakozásoknak megfelelően a német Schalke 04 labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Raúl, aki 18 év után hagyja el a Real Madridot.

A gelsenkircheni klub szerdai bejelentése szerint a 33 esztendős futballista két évre kötelezi el magát hozzájuk.
   
A 102-szeres spanyol válogatott Raúl ingyen kerül a Schalkéhoz, amely szerda délután, 15 órakor mutatja be őt a sajtó képviselőinek.
  
A játékos 1994 óta szerepelt profiként a királyi gárdában, amelyben 740 mérkőzésen 323 gólt szerzett. Hatszor spanyol bajnokságot, háromszor pedig BL-t nyert az együttessel. Negyvennégy találatával csúcstartó a spanyol válogatottban.

Raúl hivatalosan hétfőn búcsúzott el a Real Madridtól, s bár akkor még nem jelentette be egyértelműen, hogy a Schalkéhez szerződik, a nemzetközi sajtó napok óta tényként kezeli, hogy a csatár Felix Magath együttesénél folytatja pályafutását.

„Nagyon örülök Raúl érkezésének, mivel világklasszis futballistával erősödtünk. A megszerzése kulcsfontosságú a számunkra, hogy átalakítsuk együttesünket az előttünk álló célok elérése érdekében" – nyilatkozta a mai bejelentést követően a gelsenkircheniek vezetőedzője.  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik