Németország: Löw elismerte a hibáját, három újonc az új keretben

Vágólapra másolva!
2018.08.29. 13:19
null
Löwben megvan még a motiváció, hogy újra a csúcsra jutassa a német válogatottat (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség szerda délre hirdette meg azt a sajtótájékoztatót, amelyen Joachim Löw szövetségi kapitány és Olivier Bierhoff, a válogatott menedzsere elemezte a világbajnokságot, és kihirdette friss keretét a soron következő mérkőzésekre.

 

Múlt pénteken a szövetség vezetője, Reinhard Grindel azt mondta, Löwék meggyőző elemzést mutattak be, és a keddi búcsúmeccsét követően a világbajnok középpályás, Bastian Schweinsteiger is kiállt egykori edzője mellett, mert szerinte ő a megfelelő ember erre a posztra.

Löw úgy fogalmazott, a világbajnokság nagy csapás, mert a csapat messze a lehetőségei alatt teljesített. Elismerte, hogy hibázott a felkészítés során. „A legnagyobb hibám az volt, hogy azt hittem, domináns stílussal túljuthatunk a csoportkörön.” Két-három nappal a vb után még frusztrációt és dühöt érzett. Aztán a negyedik napon leültek Bierhoffal, akkor arra a következtetésre jutottak, hogy mindazokkal az erőkkel, amelyekkel rendelkeznek, ezt a hajót még vissza lehet kormányozni a helyes vizekre. A kettejükben rejlő motiváció ugyanis tizennégy év közös munka után is még mindig nagyon erős.

Úgy látja, hogy amíg a 2010-es válogatott egy védekező csapat volt, addig az idei elsősorban a labdabirtoklásra koncentrált. De az ideális középutat a 2014-es együttes jelentette, amely végül világbajnok is lett. Az idei meccsek elemzése nyomán azt a következtetést szűrték le, hogy a játékosok sokkal kevesebbet sprinteltek, és nagyon hiányzott az intenzitás, azaz a válogatott túlságosan is lassan játszott.

Löw elmondta, a stábból távozik Thomas Schneider, míg Mesut Özil visszavonulásáról úgy fogalmazott, azért nem kommentálta, mert a mai napig nem tudott beszélni az Arsenal labdarúgójával. Azt viszont kijelentette, hogy sem a szövetségben, sem a csapatban nem volt jelen a rasszizmus.

Ami a legfrissebb keretet illeti, Löw három újoncot hívott be Thilo Kehrer (PSG), Nico Schulz (Hoffenheim) és Kai Havertz (Bayer Leverkusen) személyében. Sami Khedira hiányzik, ugyanakkor a vb-ről lemaradó Leroy Sané visszatér a válogatottba.

A csapat szeptember 6-án, Münchenben a franciák ellen kezdi meg Nemzetek Ligája-szereplését, három nappal később pedig Peruval vív felkészülési mérkőzést a Hoffenheim otthonául szolgáló sinsheimi Rhein-Neckar-Arenában.

Die Mannschaft on Twitter

Das ist der Kader für die Länderspiele gegen Frankreich und Peru. #DFBPK #DieMannschaft #GERFRA #GERPER



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik