Mainz: Szalai Ádám ügynöke bocsánatkérést vár a tavalyi botrányért

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 12:52
null
Viharos események rázták meg tavaly ősszel Szalai Ádám pályafutását (Fotó: AFP)
Egy évvel azután, hogy a német Bundesligában szereplő Mainz játékosai az edzéseken való részvétel megtagadásába kezdtek, mivel az együttes egykori vezetőedzője, Armin Beierlorzer és Rouven Schröder sportigazgató száműzték a csapat keretéből Szalai Ádámot, a magyar válogatott csapatkapitányának ügynöke a Bildnek nyilatkozott.

 

Mint ismert, 2020. szeptember 21-én a mainzi vezetőség elköszönt Szalai Ádámtól. Rouven Schröder, az akkori sportigazgató és Armin Beierlorzer egykori vezetőedző azzal indokolták váratlan döntésüket, hogy a válogatott támadó már nem szerepel csapatuk sportszakmai terveiben. A Bild értesülései szerint az elválás hátterében nem szakmai, hanem anyagi okok álltak: egy elmérgesedett pénzügyi vita, amelynek során a magyar csatár csapattársai szószólójaként vehemensen követelte a koronavírus-járvány miatt korábban visszatartott fizetések átutalását.

Szalai Ádám keretből való eltávolítása nyomán a klub játékosai sztrájkba léptek. Egy ideig megtagadták az edzéseken való részvételt, a klubvezetőségnek pedig írásba foglalva is kijelentették: amíg a magyar játékos ügye nem rendeződik, nem végzik munkájukat. A kialakult botrányba a sportigazgató és a vezetőedző is belebukott. A magyar válogatott akkor még az Eb-részvétel kiharcolásáért küzdő támadója október 5-én kapott engedélyt arra, hogy újra a csapat időközben újraindult edzéseit látogathassa.

A játékos ügynöke a Bildnek kijelentette, Szalai Ádám keretből való kirakása a magyar válogatott támadónak „veszélyeztette a teljes karrierjét”.

„Még ma is sürgősen szükség lenne Schröder és Beierlorzer őszinte bocsánatkérésére Ádámtól szavakkal le nem írható viselkedésük miatt” – véli Oliver Fischer.

A Mainznál kialakult felfordulást a klub élén megtörtént változások zárták le. Fischer szerint ahhoz, hogy ez végbe mehessen, nagy szükség volt az összefogásra.

„Véleményem szerint nagy tett volt a Mainz érdekében, hogy a drasztikus lépésekkel szemben a teljes csapat nagyon egységesen és határozottan kiállt” – fejezte ki véleményét.

Szalai Ádám a botrány lezárulta óta 24 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Mainzban, ezek során 3 gólt szerzett – jelenleg térdműtétjét követően lábadozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik