Játékossors: korábbi német klubja teszteli a magyar védőt

Vágólapra másolva!
2015.06.27. 11:11
A német harmadosztályú Energie Cottbusnál készül az NB II-es Mezőkövesdről biztosan távozó Sváb Dániel.

A 24 éves salgótarjáni védő, aki majdnem egy évtizedet töltött a Ferencvárosnál, a 2013–2014-es szezonban már szerepelt a Cottbusban, de utána hazajött Győrbe. Bár januárban a Sturm Graznál is járt próbajátékon, végül februárban Mezőkövesdre igazolt.

Már nem köti szerződés az NB II-es klubhoz, így szerencsét próbál a jelenleg számos próbázó közül válogató Cottbusnál, amely tavasszal a harmadosztály hetedik helyén zárt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL

Érkezők: Heffler Norbert, Nagy József (mindkettő PMFC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Szalai Vilmos (DVTK), Harsányi Zoltán (Puskás Akadémia), Fótyik Dominik (Kecskeméti TE)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Koller Krisztián (Nyíregyháza – szabadon igazolható), Zvara Dávid (Szolnok)
Távozók: Balogh Balázs (Kisvárda), Lukács Rajmund (Nagyvárad/Bihor Oradea – Románia), Sváb Dániel (érdeklődik iránta: Cottbus – Németország), Stanislav Velicky (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza, ?), Kulcsár Kornél (Haladás, ?), Kunsági Roland (FTC), Medgyes Zoltán (Haladás, ?), ifj. Nyilas Elek (Soroksár)
Távozhatnak: Búrány Zoltán (szerződése lejár)

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
10 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
12 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
17 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27
Ezek is érdekelhetik