Hertha: Óriási! Most már nem lehet több kifogásunk – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.27. 09:54
null
Ráfért a gyepcsere az Olimpiai Stadionra Berlinben (Fotó: AFP)
A héten eljön, amire régóta vártak a Herthánál: kicserélik a gyepet a berlini Olimpiai Stadionban. Dárdai Pál és labdarúgócsapata számára nagy boldogság ez.

„Óriási, hogy végre kicserélik a gyepet. Végre ismét sima felületen játszhatunk, nem pedig mély göröngyökön. Most már nem lehet több kifogásunk” – mondta Dárdai Pál, akivel edzőkollégái is egyetértenek. Egy hónappal ezelőtt Julian Nagelsmann, a Hoffenheim edzője az 1–1-es bajnoki után azt mondta, „ez a pálya tragédia, nem méltó a Bundesligához”.

„Szégyen, hogy ilyen pályán kellett futballoznunk. Ez nem méltó a német fővároshoz. Egy labda sem pattan normálisan, a levegőben kell játszani” – mondta Valentino Lazaro, de vége a szenvedésnek. Kedden felszedik a régi gyepet, szerdától lefektetik az új, Hollandiából érkezőt, és a Hertha március 10-én már azon fogadhatja az őt (is) üldöző Freiburgot.

Bár a berliniek legutóbb február 16-án szerepeltek otthon, azért kellett közel két hetet várni, mert fagyos időben nem lehetett végrehajtani a cserét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik