Hertha: már tudni, kit akarnak az „aranylábú” Dzsudzsák helyett

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 09:22
null
Dzsudzsák Balázs jövője továbbra is napi szinten téma a nemzetközi sportsajtóban (Fotó: FK Dinamo Moszkva)
A Bild értesülései szerint a Bundesligában szereplő Hertha felkészült arra az esetre, ha nem tudna megegyezni a Dinamo Moszkvával Dzsudzsák Balázs átigazolásáról. A berlini együttes a Schalkénál kezdett el tapogatózni Sidney Sam klubváltásának feltételeiről.

 

Királyi transzferre készül a Hertha – írja a Bild.

Mint köztudomású, a Dárdai Pál által irányított berlini együttes élénken érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt, de állítólag elakadtak a tárgyalások a Dinamo Moszkvával a magyar válogatott szélső átigazolásának ügyében.

A német sportnapilap szerint a Hertha vezetőinek figyelme Sidney Samre, a Schalke ötszörös német válogatott támadójára irányulhat, akit a gelsenkircheni klub tavaly nyáron 2.5 millió euróért vásárolt meg a Bayer Leverkusentől.

A 27 éves játékos évente négymillió eurót keres, és a szerződése 2018-ban jár le a Schalkénál, amely azonban a magas kiadások miatt szeretne megválni tőle – ami nem is csoda, hiszen Sam a legutóbbi szezonban 11 bajnokin csak egy gólpasszt jegyzett.

A Bild megjegyzi, Sam tökéletesen beleillik a berlini együttes játékrendszerébe, hiszen nagyon gyors, továbbá mindkét szélen és középen is bevethető. A német lap Dzsudzsákot az aranylábú (németül: Goldfuss) jelzővel illeti, míg erényei között a jó beadásait, valamint a veszélyes szögleteit és szabadrúgásait emeli ki.

A hírek szerint Dzsudzsák és Sam sorsáról két héten belül döntés születik, addig a Hertha megpróbálja értékesíteni brazil támadóját, Ronnyt, akiért hárommillió eurót kér.

DZSUDZSÁK KAPCSÁN A BESIKTAS ÉRDEKLŐDÉSÉRŐL IS HALLANI

A német sajtó mellett a török médiában is napi témát szolgáltat Dzsudzsák Balázs jövője. A Dinamo Moszkva szélsőjét vasárnap a Galatasarayjal hozták újra hírbe, ezúttal pedig a Besiktasba szerződése esélyeit latolgatják.

Bár a török Besiktasnak is ügyelnie kell arra, hogy betartsa az UEFA szigorú költségvetési szabályait, hogy ne jusson az El-ből kizárt Dinamo Moszkva sorsára, az isztambuli klubnál is létezik egy szűk lista a kiszemeltek nevével. Ugyanakkor a megkötendő szerződéseket 3.5 millió euróban maximalizálták, ezért az erősítésekhez várhatóan el is kell adniuk játékosokat.

A Galatasarayhoz hasonlóan a Besiktasnál is az ukrán Jevhen Konopljankát említik az első számú kiszeneltként, őt pedig a Dinamo szélsője, Dzsudzsák Balázs követi.

A sonhaberx.com kiemeli, hogy a Dnipro futballistájáért olyan sztárklubok is sorban állnak, mint a Liverpool vagy a Sevilla, ezért nem lesz könnyű megszerezni az aláírását. Ha pedig ő nem jön, akkor kerülhet szóba Dzsudzsák, akit kedvezőbb áron megszerezhetnek a törökök, de a magyar szélső érkezését is a korábbi Chelsea-csatár, Demba Ba eladása gyorsíthatná fel. A szenegáli támadó értékesítéséből remélt milliók ugyanis nagyobb mozgásteret biztosítanának a klubnak.

Török források korábban egyébként már azt is írták, hogy a Besiktas elnöke, Fikret Orman Hollandiában találkozott Dzsudzsák ügynökével, Vörösbaranyi Józseffel, ám a menedzser később ezt cáfolta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik