Hertha: Kraft nem védhet, Dárdaiék két ékkel rohamoznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 17:53
Eldőlt, hogy Dárdai Pál, a Bundesliga 6. helyén álló Hertha vezetőedzője a Hamburg elleni bajnokin sem számíthat a sérült Thomas Kraftra. Elöl viszont lehetnek változások.

A kapus még a Wolfsburg elleni bajnokin sérült meg, a helyén a38-szoros norvég válogatott Rune Jarstein szerepelt a Köln ellen 2–0-ra megnyert és az Eintracht Frankfurt ellen idegenben 1–1-re végződő találkozón. Szombaton 15.30-tól a Hamburg ellen is a 31 éves skandináv áll majd a kapuban, míg a vállsérüléséből lábadozó Kraftra Dárdai elmondása szerint a jövő héten újabb vizsgálatok várnak.

Anthony Brooks sem egészséges még, az amerikai szeptemberben még nem játszott bajnokit, s Michael Preetz sportigazgató azt mondta, Jürgen Klinsmann amerikai kapitány ígéretet tett rá, hogy nem hívja be a Mexikó és Costa Rica elleni októberi válogatott meccsekre.

A csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, Dárdai Pál a 4–2–3–1 helyett a 4–4–2-es felálláson gondolkozik, azaz Vedad Ibisevic és Salomon Kalou is ékként kerülhet be a kezdőcsapatba a Hamburg ellen. A középpálya jobb oldalán Haragucsi Genki, a balon Tolga Cigerci szerepelne, középen pedig a Vladimir Darida, Per Skjelbred páros szervezné a játékot.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ

PÉNTEK
20.30: Darmstadt–Mainz (Tv: Eurosport2)
SZOMBAT
15.30: Mönchengladbach–Wolfsburg (Tv: Eurosport2)
15.30: Hannover–Werder Bremen
15.30: Hertha–Hamburg
15.30: Hoffenheim–Stuttgart
15.30: Ingolstadt–Eintracht Frankfurt
VASÁRNAP
15.30: Schalke–Köln (Tv: Eurosport2)
17.30: Bayern München–Dortmund (Tv: Eurosport2)
17.30: Leverkusen–Augsburg

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 7 23–3 +20 21
2. Borussia Dortmund 7 5 2 21–6 +15 17
3. Schalke 7 5 1 1 10–5 +5 16
4. Wolfsburg 7 3 3 1 10–8 +2 12
5. Bayer Leverkusen 7 4 3 7–8 –1 12
6. Hertha 7 3 2 2 8–8 0 11
7. 1. FC Köln 7 3 2 2 10–12 –2 11
8. Ingolstadt 7 3 2 2 4–6 –2 11
9. Darmstadt 7 2 4 1 8–9 –1 10
10. Hamburg 7 3 1 3 8–10 –2 10
11. Eintracht Frankfurt 7 2 3 2 13–9 +4 9
12. Mainz 7 3 4 9–9 0 9
13. Werder Bremen 7 2 1 4 7–12 –5 7
14. Mönchengladbach 7 2 5 9–15 –6 6
15. Hoffenheim 7 1 2 4 8–12 –4 5
16. Augsburg 7 1 1 5 7–12 –5 4
17. VfB Stuttgart 7 1 6 9–17 –8 3
18. Hannover 7 2 5 6–16 –10 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik