Hertha: hat meccs, kilenc pont – ez a cél maradt Dárdaiék számára

Vágólapra másolva!
2019.04.12. 20:37
null
Dárdai Pál együttese a hétvégén a Hoffenheim otthonába látogat (Fotó: herthabsc.de)
A Herthát sújtó sérüléshullám ellenére is a pontszerzést tűzte ki céljául Dárdai Pál a Hoffenheim elleni bajnokira a német labdarúgó-élvonalban. A sportigazgató, Michael Preetz is megfogalmazott egy célt, a szakember reményei szerint az utolsó hat fordulóban legalább kilenc pontot tud majd gyűjteni a berlini alakulat.

 

„A cél a pontszerzés, nem mondhatjuk, hogy mindenképpen győzni megyünk – nyilatkozta Dárdai Pál a Hoffenheim elleni találkozó előtt. – Muszáj improvizálnunk kicsit, mert rengeteg sérültünk van” – tette hozzá a magyar szakvezető, aki a héten bokasérülés miatt elveszítette a Liverpooltól kölcsönkapott Marko Grujicsot is. Az már korábban biztos volt, hogy Arne Maier, Fabian Lustenberger, valamint sárga lapos eltiltás miatt Ondrej Duda sem bevethető a berliniek keretéből.

„Még így is képesek vagyunk egy pontot szerezni. Elhivatott, jó csapatunk van a hiányzókkal együtt is. Sajnos ez az év már ilyen, ebbe bele kell törődjünk.”

A Hertha tavasszal 11 pontot szerzett csupán, ráadásul a legutóbbi négy mérkőzésén mindannyiszor vereséget szenvedett.

„Nyilván nem vagyunk elégedettek a helyzetünkkel. Meg kell találnunk a kiutat ebből a szituációból” – jelentette ki Michael Preetz sportigazgató, aki új célt tűzött ki az együttes elé a hátralévő hat bajnokira. Még kilenc pontot szeretnének szerezni, így a tavaszt húsz ponttal zárhatná a Hertha, amely jó eséllyel a középmezőnyben, a 8–12. hely valamelyikén végezne így.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik