Hertha: Ez kevés a Bundesligához – Dárdai Klinsmann fiáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.09. 13:39
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC vezetőedzője kritizálta Jürgen Klinsmann fiát, a berliniek kötelékébe tartozó Jonathant.

Az U20-as amerikai válogatott kapus júliusban igazolt a Herthához, 2019-ig kötelezte el magát a fővárosiakhoz. Ugyanakkor a játékos teste eddig nem felelt meg a kívánalmaknak, és a magyar vezetőedző nem is kertelt azzal kapcsolatban, hogy nem elégedett játékosával.

„Kezdetben a bokájával, a térdével és úgy az egész izomzatával volt sok problémája – kezdte Dárdai Pál a Berliner Zeitungnak. – Tudja, hogy ez nem elég a Bundesligához. Jonathannak erősítő edzéseket kell végeznie mindennap ahhoz, hogy megfelelő állapotba kerüljön. Egy topjátékosnak jó izomzatú felsőtestre van szüksége.”

Jelenleg Petry Zsolt kapusedző próbálja formába hozni a korábbi klasszis csatár fiát. Elmondása szerint a legfontosabb, hogy a 20 éves játékos maradjon egészséges, és tegyen meg mindent azért, hogy megfelelő állapotba kerüljön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik