Hertha: Dárdai váratlan húzása, a péniszmutogató is a keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.22. 12:05
Valentin Stocker eltiltása, valamint Fabian Lustenberger sérülése miatt Dárdai Pál két fiatalt jelölt a Hertha keretébe az 1. FC Köln elleni német bajnokira.

Dárdai Pál a 20 esztendős Sinan Kurtnak, valamint a 17 éves Julius Kadénak szavazott bizalmat, miután nélkülöznie kell Stockert és Lustenbergert.Sinan Kurtnak, valamint a 17 éves Julius Kadénak szavazott bizalmat, miután nélkülöznie kell Stockert és Lustenbergert.

Kurt esete érdekes, a játékos ugyanis néhány nappal ezelőtt pénzbírságot kapott, a korosztályos válogatott tehetség a vád szerint egy fiatalkorú lánynak küldött képeket a péniszéről. Dárdai Pál döntése azonban azt mutatja, a Hertha BSC-nél továbbra is bíznak Kurtban.

A magyar szakember azt is elmondta, napirenden van Salomon Kalou visszatérése, olyannyira, hogy könnyen lehet, az elefántcsontparti támadó már a Köln elleni rangadón játszik, sőt, Dárdai azt sem zárta ki, hogy a Hertha két csatárral áll fel – ha így is lesz, Kalou mellett ott van a képben Julian Schieber is.

A berliniek vezetőedzője erről egyelőre nem döntött, Kalou ugyanis még nem lépett pályára ebben a szezonban, ami miatt valószínűleg nem tudta felvenni a ritmust. Dárdai ugyanakkor hozzátette, hogy az elefántcsontparti játékos előnyt élvez, hiszen rendkívül gólerős és tapasztalt.

A jelenleg 5. helyen álló Hertha szombaton a második Kölnt fogadja a bajnokság 8. fordulójában, az összecsapás 15.30-kor kezdődik.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ

15.30: Bayer Leverkusen–Hoffenheim
15.30: Hertha BSC–1. FC Köln
15.30: Ingolstadt–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)
15.30: Darmstadt–Wolfsburg
15.30: Freiburg–Augsburg
18.30: Bayern München–Mönchengladbach (Tv: Eurosport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik