Hertha: Dárdai szerint ez volt a siker kulcsa a Schalke ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.03. 09:34
null
Dárdai Pál (jobbra) elégedett lehet, két győzelemmel kezdte a bajnokságot a Hertha (Fotó: AFP)
A Hertha BSC vasárnap 2–0-ra legyőzte a Schalkét a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában. Dárdai Pál együttese 2004 után tudott ismét bajnokit nyerni Gelsenkirchenben, és két év után ismét két győzelemmel kezdte a szezont.

„Úgy gondolom, nem érdemtelenül nyertünk, az első félidőben jól játszottunk, a fontos szituációkban észnél voltunk, majd gyönyörű gólt szereztünk. Hamarabb is megszerezhettük volna a második gólunkat, aztán nyomott a Schalke, de hiába, Rune Jarstein kapusunk remekül védett. Hat pont, kapott gól nélkül, nagyon boldog vagyok. A mérkőzés előtt is mondtam, azért jöttünk, hogy stesszeljük az ellenfelünket. Ha nem szolgálja ki a publikumot, a közönség türelmetlen lesz, és akkor lesz esélyed” – fogalmazott a mérkőzést végén az ARD mikrofonja előtt Dárdai Pál.

A magyar tréner egyelőre nem készül a Bayern München elleni mérkőzésre (6. forduló, szeptember 28.), hanem a soron következő, Wolfsburg elleni meccset (3. forduló, szeptember 15.) tartja szem előtt.

„Nem szereztük meg a vezetést, aztán furcsa gólokat kaptunk. Mindig hiányzott valami a végén, a védekezésben és a támadásban is. Pontatlanok és figyelmetlenek voltunk a pályán” – értékelt röviden Domenico Tedesco, a Schalke edzője.

„Azt hiszem, ezelőtt sosem szereztem két gólt egy meccsen a karrierem során. Kemény meccs volt, nagyon fontos győzelmet arattunk. Jól védekeztünk, a végén Rune életben tartotta a győzelmi reményünket. Mindenki tudja, hogy az első két berlini évem nem volt annyira jó, azonban csak arra koncentráltam, hogy a teljesítményemmel a lehető legtöbbet segítsek a csapaton. Jól sikerült a felkészülés, ahogy a szezonkezdettel is elégedettek lehetünk” – mondta a két gólt szerző Ondrej Duda.

A mérkőzés bővebb összefoglalója:

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

SchalkeHertha
BSC 0–2 (Duda 15., 96.)

KORÁBBAN
Hannover–Borussia Dortmund 0–0
Hoffenheim–Freiburg 3–1
(Szalai 50., 63., Kramaric 94., ill. Heintz 36.)
Bayer Leverkusen–Wolfsburg 1–3 (Bailey 24., ill. Özcan 36. – öngól, Weghorst 55., Steffen 60.)
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen 1–2 (Haller 49. – 11-esből, ill. Oszako 21., Rashica 96.)
Augsburg–Borussia Mönchengladbach 1–1 (Gregoritsch 12., ill. Plea 68.)
Nürnberg–Mainz 1–1 (Ishak 48., ill. Mateta 25.)
VfB Stuttgart–Bayern München 0–3 (Goretzka 37., Lewandowski 62., Th. Müller 76.)
RB Leipzig–Fortuna Düsseldorf 1–1 (Augustin 68., ill. Zimmermann 47.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 6–1 +5 6
2. Wolfsburg 2 2 5–2 +3 6
3. Hertha BSC
2 2 3–0 +3 6
4. Borussia Dortmund 2 1 1 4–1 +3 4
5. Mönchengladbach 2 1 1 3–1 +2 4
6. Werder Bremen 2 1 1 3–2 +1 4
6. Augsburg 2 1 1 3–2 +1 4
8. Mainz 2 1 1 2–1 +1 4
9. Eintracht Frankfurt 2 1 1 3–2 +1 3
10. Hoffenheim 2 1 1 4–4 0 3
11. Hannover 2 2 1–1 0 2
12. Fortuna Düsseldorf 2 1 1 2–3 –1 1
13. Nürnberg 2 1 1 1–2 –1 1
14. RB Leipzig 2 1 1 2–5 –3 1
15. Schalke 2 2 1–4 –3 0
16. Freiburg 2 2 1–5 –4 0
17. Bayer Leverkusen 2 2 1–5 –4 0
18. VfB Stuttgart 2 2 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik