Hertha: Dárdai nem számít a korábbi bayernesre – egyelőre

Vágólapra másolva!
2016.02.29. 15:52
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője ebben a szezonban nem számít Sinan Kurt játékára.

A német utánpótlás-válogatott középpályás a téli átigazolási szezonban érkezett a Bayern Münchentől Berlinbe, de a magyar szakember már akkor jelezte, hogy hosszú lesz az út, mire a kezdőben találja magát.


„Kurt tehetséges futballista, márpedig kivételes képességű fiatalt bármikor szívesen szerződtetünk. A gyorsasága és a technikai adottságai nagyszerűek, de azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a felnőttmezőny szintjére ő még nem egészen érett” – mondta akkor Dárdai.

Kurt egyelőre valóban csak várja, hogy bemutatkozzon új csapatában az élvonalban, és ez ebben a szezonban már biztosnak látszik, hogy nem is jön el számára.

„Megegyeztem vele: velünk edz és az U23-asoknál játszik a nyárig – mondta a magyar szakember. – Sinan jó srác, gyorsan cselekszik, nagyon jó bal lába van.”

De a nagy tehetségű fiatal fizikailag még nem áll készen rá, hogy az élvonalban szerepeljen.

„Nyártól keményen kell edzenie, extra program lesz számára erőnlétileg és más területeken is” – tette hozzá.A német utánpótlás-válogatott középpályás a téli átigazolási szezonban érkezett a Bayern Münchentől Berlinbe, de a magyar szakember már akkor jelezte, hogy hosszú lesz az út, mire a kezdőben találja magát.


„Kurt tehetséges futballista, márpedig kivételes képességű fiatalt bármikor szívesen szerződtetünk. A gyorsasága és a technikai adottságai nagyszerűek, de azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a felnőttmezőny szintjére ő még nem egészen érett” – mondta akkor Dárdai.

Kurt egyelőre valóban csak várja, hogy bemutatkozzon új csapatában az élvonalban, és ez ebben a szezonban már biztosnak látszik, hogy nem is jön el számára.

„Megegyeztem vele: velünk edz és az U23-asoknál játszik a nyárig – mondta a magyar szakember. – Sinan jó srác, gyorsan cselekszik, nagyon jó bal lába van.”

De a nagy tehetségű fiatal fizikailag még nem áll készen rá, hogy az élvonalban szerepeljen.

„Nyártól keményen kell edzenie, extra program lesz számára erőnlétileg és más területeken is” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik