Hertha: a klub legdrágábban vásárolt játékosa bízik Dárdaiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.03. 09:34
null
Davie Selke (pirosban) nem is olyan régen oroszlánrészt vállalt a Hertha legyőzéséből (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, Davie Selke a német élvonalbeli Hertha BSC-ben folytatja a pályafutását. A berlini csapatba korábban még soha senki nem érkezett annyi pénzért, mint most a német utánpótlás-válogatott csatár. A fiatal labdarúgó a bz-berlin.de-nek adott interjút a váltás körülményeiről.

„Május közepén találkoztam először Dárdai Pállal és Michael Preetz sportigazgatóval. Olyan csapatot kerestem, amelynél tudom, hogy jól fogom érezni magam. Ez pedig már az első beszélgetésünk után így volt” – fogalmazott a játékos.

Selke, akinek csupán epizódszerep jutott az RB Leipzignál, négy gólt szerzett a mögöttünk hagyott Bundesliga-szezonban. Egyszer tudott duplázni, éppen a Hertha ellen, május 6-án.

„Dárdainak nagyon konkrét elképzelései vannak, a gárda pedig jó úton halad. Annyit szeretnék játszani, amennyit csak tudok, emellett a lehető legnagyobb segítséget próbálom nyújtani a csapatnak. Úgy érzem, erre az edző meg is adja majd a lehetőséget nekem.”

A fiatal német futballista azt is elárulta, hogy azért nem igazolt külföldre, mert úgy érzi, számára az egy kaland, egy kísérlet lett volna, ezt pedig egyelőre még nem szeretné – még akkor sem, ha Angliában sokkal több pénzt kereshetne.

A 22 éves támadó arról is beszélt, hogy édesapja is jelen volt, amikor megbeszélték a szerződése részleteit, és neki is tetszett a felvázolt berlini jövőkép.

„A barátnőm, Evelyn is nagyon boldog. Nyáron végez a tanulmányaival, aztán pedig együtt költözünk Berlinbe, az első közös lakásunkba.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik