Frankfurt: 2027-ig hosszabbítottak a 38 éves középpályással – egy csavarral

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 17:56
null
Haszebe klubikonhoz méltó szerződést kapott Frankfurtban, ám ez közel sem jelenti azt, hogy még 43 évesen is aktív lesz... (Fotó: AFP)
Ugyan már 38 esztendős, az Eintracht Frankfurt egészen 2027-ig meghosszabbította a csapatkapitány Haszebe Makoto szerződését. Bár fizimiskája alapján a védekező középpályás kétségtelenül letagadhat néhány évet a német együttesnél nem a japán génekben bíznak ennyire – egy másik csavar akad a történetben.

 

Haszebe megállapodása az idény végén járt volna le Frankfurtban – a rutinos középpályás 2014 óta erősíti az Eintrachtot és több mint 250 tétmeccsen lépett már pályára a klub színeiben. Sajtóhírek előrevetítették, csupán formalitás a szerződéshosszabbítás kérdése, valójában sem a játékos, sem a klubvezetés nem szeretett volna búcsút inteni egymásnak. Még akkor sem, ha Haszebe ebben az évadban már koránt sem nélkülözhetetlen pontja a csapatnak: 22 forduló alatt csupán 13 meccsen kapott lehetőséget, hétszer is a kispadról nézte végig a találkozót és mindössze két olyan alkalom volt, amikor kisebb-nagyobb sérülés miatt nem lehetett a meccskeret tagja.

A Frankfurt hivatalos honlapja pénteken jelentette be, megszületett az egyezség a felek között, a 20-as számú mezt viselő középpályás pedig egészen 2027(!)-ig kötelezte el magát a klub mellett.

A bejelentés szerint a japán játékos a következő idényben még a pályán segíti majd a társakat, 2023 nyarától viszont jó eséllyel a szakmai stábban kap majd szerepet. Bár az Eintracht honlapja arra már nem tért ki, hogy egészen pontosan milyen szerepet szánnak majd a 114-szeres japán válogatott játékosnak. Miként az sem egyértelmű – talán Haszebe formájára, illetve magára a futballistára akarják bízni a kérdést – hogy a 2022–2023-as idény végén valóban szögre akasztja-e a stoplist, vagy „csak” játékos-edzőként kezdi meg az átállást a profi játék utáni életre.

Haszebe 2008 óta légióskodik Németországban. Előbb öt éven át futballozott a Wolfsburgban – a csapat 2008–2009-ben bajnoki címet nyert keretének is tagja volt –, majd az 1. FC Nürnberg következett, innen mindössze egy idény elteltével állt tova, hogy végül kikössön az Eintracht Frankfurtnál. Utóbbi együttessel a 2017–2018-as idényben Német Kupa-győztes lett.

 

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 21 17 1 3 68–21 +47 52
2. Borussia Dortmund 21 14 1 6 54–36 +18 43
3. Bayer Leverkusen 21 11 5 5 54–34 +20 38
4. Union Berlin 21 9 7 5 29–27 +2 34
5. Freiburg 21 9 6 6 33–24 +9 33
6. 1. FC Köln 21 8 8 5 33–34 –1 32
7. RB Leipzig 21 9 4 8 40–26 +14 31
8. Hoffenheim 21 9 4 8 41–34 +7 31
9. Eintracht Frankfurt 21 8 7 6 33–32 +1 31
10. Mainz 21 9 3 9 30–23 +7 30
11. Bochum 21 7 4 10 20–30 –10 25
12. Wolfsburg 21 7 3 11 21–33 –12 24
13. Mönchengladbach 21 6 5 10 27–38 –11 23
14. Hertha 21 6 5 10 23–43 –20 23
15. Arminia Bielefeld 21 4 10 7 21–27 –6 22
16. Augsburg 21 5 7 9 22–35 –13 22
17. VfB Stuttgart 21 4 6 11 24–38 –14 18
18. Greuther Fürth21241518–56–3810
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik