Edzősors: hetet vágtak a csapatának, most a Bayern trénere lehet

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 07:30
null
Pochettino (jobbra) válthatja Niko Kovacot (b) a Bayernnél (Fotó: AFP)
A német Sport1 értesülései szerint a Bayern München vezetősége Mauricio Pochettinót szeretné szerződtetni, ha a jelenlegi vezetőedző, Niko Kovac ilyen vagy olyan okokból távozna a csapat kispadjáról.


A Tottenham számára pocsékul indult a 2019–2020-as idény. Az előző évadban a Premier League 4. helyén záró, mindeközben a Bajnokok Ligájában döntőig menetelő együttes csupán a 11. helyen áll a bajnoki tabellán 10 fordulót követően.

Az eredmények (pontosabban az eredménytelenség) miatt több brit lap szerint is megingott a csapatot 2014 óta irányító Pochettino helyzete, aki mellett lényegében már csak az előző idény sikerei miatt tart ki a vezetőség. Az argentin tréner ázsiójának a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában, a Bayern Münchentől hazai pályán elszenvedett 7–2-es vereség sem tett jót.

A helyzet fonákja, hogy most épp a Bayern nyújthat mentőövet az argentin mesternek. A német Sport1 ugyanis arról ír, a Bundesliga címvédőjénél is monitorozzák Kovac vezetőedző esetleges utódjait, sHasan Salihamidzic sportigazgató szerint a tökéletes jelölt Pochettino lenne.

A Bayernnek egyébként B-terve is van arra az esetre, ha az edzőváltás hamarabb jönne el, minthogy az Espanyol- és PSG-játékosból lett menedzser elérhetővé válna: a legutóbbi BL-kiírás legnagyobb meglepetéscsapatát, az elődöntőig jutó Ajaxot vezénylő Erik ten Hag jöhet még szóba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik