Dortmund: „Zárt kapus meccsek esetén nem előny a hazai pálya”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 22:08
null
A dortmundiak rendre 80 ezer néző előtt játszanak hazai pályán (Fotó: AFP)
Amennyiben a német labdarúgó-bajnokság idénye a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögötti találkozókkal ér véget, úgy saját stadionja hátrányt jelenthet a Borussia Dortmund számára – fejezte ki aggodalmát a klub.

 

„Ha hirtelen nem áll mögötted a több mint 80 ezer támogató szurkoló, ebből csak a déli lelátón 25 ezer, az egyértelműen nem előny” – nyilatkozta a klub képviseletében Sebastian Kehl, szerződésekért felelős igazgató a Sport Bild hetilapnak.

A Signal Iduna Park 81 365 néző befogadására alkalmas, és a fekete-sárgák hagyományosan közel telt ház előtt játsszák a hazai összecsapásaikat. Pályaválasztóként a Borussia Dortmund szerepel a legjobban a bajnokságban, saját közönsége előtt egyedüliként veretlen még: kilenc sikere mellett háromszor játszott döntetlent.

A Bundesliga 25 forduló után szakadt félbe a világjárvány miatt, és egyelőre április 30-ig szünetel. Fritz Keller, a német szövetség (DFB) elnöke hétfőn a zárt kapus mérkőzések szükségességét hangsúlyozta.

„Nyilvánvaló, hogy a nézők nélküli meccsek kezdetben nagyon szokatlanok lesznek a játékosok számára, főleg hazai környezetben” – tette hozzá Kehl.

A tabellán második Dortmund hátránya négy pont a legutóbbi hét kiírásban győztes Bayern München mögött. A hátralevő kilenc fordulóból öt alkalommal otthon lépne pályára a BVB, amely fogadná még többek között az éllovas bajor gárdát, valamint a nagy regionális rivális Schalkét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik