Dortmund: az edző állítja, nem kapott ultimátumot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 15:24
Peter Bosz, a Borussia Dortmund labdarúgócsapat vezetőedzőjének állítása szerint nem kapott ultimátumot a vezetőktől a hétvégi, Schalke elleni bajnokira vonatkozóan, és nem aggódik a jövője miatt.

„Nem aggódom a munkám miatt. Ezzel a kérdéssel nem is foglalkozom, kizárólag a következő mérkőzésünkkel” – mondta Bosz. Hozzátette: ha sokáig nyeretlen marad egy csapat, elszáll a játékosok önbizalma. Éppen ezért elsődleges és legfontosabb feladatának most azt tartja, hogy ismét hitet adjon a futballistáinak.

Az 54 éves holland szakembert pénteken kérdezték újságírók, akik tudni vélték, hogy a klubvezetés az elmúlt hetek gyenge szereplése után ultimátumot szabott ki neki.

A dortmundiak a bajnokságban a legutóbbi öt mérkőzésen egy pontot szereztek, míg a Bajnokok Ligájában kedden biztossá vált az együttes csoportkörös búcsúja.

A német sajtó a napokban nem csupán az ultimátumról írt, hanem arról is, hogy Ottmar Hitzfeld ideiglenesen átveszi a gárda irányítását. A 68 éves szakember a Dortmunddal (1997) és a Bayern Münchennel (2001) is nyert BL-t, előbbivel kétszer, utóbbival ötször lett német bajnok. Hitzfeld azonban 2014-ben visszavonult, a Bild újságban pedig határozottan válaszolt az esetleges újbóli szerepvállalására: „A döntésem végleges, nem térek vissza az edzői körforgásba”. A tréner elmondta: korábbi álláspontját egészségére és családjára hivatkozva nem változtatja meg, és nem hiányzik neki a stressz sem.

A német bajnokság 13. fordulójának rangadóján az ötödik helyen álló Borussia Dortmund a második Schalkét fogadja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik