BVB: a nézők visszatérésével számol az ügyvezető igazgató

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.05.18. 11:59
null
Hans-Joachim Watzke a nézők visszatérésével számol (Fotó: AFP)
Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund ügyvezető igazgatója úgy gondolja, hogy a Bundesliga következő idényére visszatérhetnek a nézők a stadionokba, az azonban, hogy mikor lehetnek tele a lelátók, még kérdéses a koronavírus-járvány miatt – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

„Egyértelműen azzal számolok, hogy a következő idényben lesznek szurkolók a stadionokban” – mondta Watzke a Funke médiacsoport lapjainak kedden, hozzátéve: „a kérdés az, mennyit engedélyeznek majd”.

Emlékeztetett rá, hogy a lakosság harminc százaléka már kapott legalább egy oltást, a nyár végére pedig beadják nekik a másodikat – írja az MTI.

„Innentől kezdve nem lehet számukra semmit sem megtiltani” – vélekedett Watzke, aki szerint ők már visszatérhetnek majd a normális kerékvágásba.

Az Union Berlin már a most szombati bajnoki zárásra kétezer szurkolót beenged a stadionjába az RB Leipzig elleni mérkőzésre, mivel csökken a koronavírusos esetek száma a német fővárosban. Más klubok azonban egyelőre még nem nyitnak.

A Dortmund már biztosan az első négy között végez a bajnokságban, így indulhat a Bajnokok Ligájában – emlékeztetett az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik