Bundesliga: hosszabbított az Union Berlin vezetőedzője

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 12:35
null
Urs Fischer marad az Union edzője hosszú távon is (Fotó: AFP)
Meghosszabbította Urs Fischer vezetőedző szezon végén lejáró szerződését a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Union Berlin – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI beszámolója szerint a fővárosi klub honlapján közölte, hogy minden szempontból elégedettek a szakemberrel, akinek a munkájára a jövőben is számítanak, csakúgy, mint segítőjére, Markus Hoffmannra. Azt viszont nem közölte az együttes, hogy meddig szól a szakemberek új megbízatása.

Az 54 éves svájci edző és 48 éves osztrák segítője – akik korábban a Baselnél már dolgoztak együtt – 2018 nyarán vették át az akkor másodosztályú berlini együttes irányítását, amely első szezonjuk végén kiharcolta a feljutást a Bundesligába. A klub története során először – idézte fel a távirati iroda.

A bajnokságot végül a 11. helyen zárta az abszolút újonc, amely a 2020–2021-es szezonban is jól teljesít. Az eddigi tíz forduló során 16 pontot gyűjtött, amellyel a hatodik, még nemzetközi kupaindulást érő helyen áll. A csapat mindössze kétszer maradt alul a Bundesligában, másodszor múlt pénteken a városi rivális Hertha vendégeként 3–1-re. Az Union Berlin a találkozó 23. percétől emberhátrányban játszott, és végül szeptember 19-e után kapott ki ismét – adta hírül az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik