Bundesliga: förtelmes szabálytalanság; Gladbach verte Schalke

Vágólapra másolva!
2015.10.25. 19:38
null
Geis (5) azonnal piros lapot kapott brutális szabálytalanságáért (Fotó: AFP)
Egymás után ötödik győzelmét aratta a német labdarúgó Bundesligában a Borussia Mönchengladbach, mely a Schalke 04 ellen győzött hazai pályán 3–1-ra a 10. forduló záró mérkőzésén. A Schalke tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, miután Johannes Geis a szezon egyik legcsúnyább szabálytalanságát követte el.

Edzőváltás előtt öt vereség, edzőváltás után öt győzelem a Bundesligában – ez a Borussia Mönchengladbach 2015 őszi mérlege. A Gladbachtól az 5. forduló után távozott Lucien Favre, megbízott utódjával, André Schuberttel pedig szárnyalni kezdett a csapat, ezt pedig most a Schalke bánta.

A Mönchengladbach a 32. percben szerezte meg a vezetést, Lars Stindl kihagyott egy büntetőt, ám értékesítette a kipattanót. A szünet előtt egy öngóllal egyenlített a Schalke, de a második félidő a hazaiaké volt: a 70. percben Raffael szabadrúgásból szerzett vezetést a Gladbachnak, a végeredményt pedig Julian Korb állította be a 84. percben.

Sajnos a kettő között a bajnokság egyik legcsúnyább szabálytalanságát is elkönyvelhettük: a Schalke rendkívül tehetséges fiatal játékosa, Johannes Geis valami elképesztő brutalitással, nyújtott lábbal szállt bele André Hahn sípcsontjába és térdébe, a sértettet le is kellett cserélni. Hahn (hacsak nincs óriási szerencséje) hosszú lábadozásra, Geis pedig hosszú eltiltásra számíthat, a Mönchengladbach játékosát a stadionból kórházba szállították.

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
Borussia Mönchengladbach–Schalke 3–1 (Stindl 32., Raffael 70., Korb 84., ill. A. Christiensen 44. – öngól)
KORÁBBAN
Borussia Dortmund–Augsburg 5–1 (Aubameyang 18., 85., 91., Reus 21., 33., ill. Bobadilla 49.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 10 10 33–4 +29 30
2. Borussia Dortmund 10 7 2 1 29–12 +17 23
3. Schalke 10 6 1 3 13–12 +1 19
4. Wolfsburg 10 5 3 2 15–12 +3 18
5. Hertha 10 5 2 3 13–10 +3 17
6. Bayer Leverkusen 10 5 2 3 12–12 0 17
7. Mönchengladbach 10 5 5 19–17 +2 15
8. Ingolstadt 10 4 2 4 6–8 –2 14
9. 1. FC Köln 10 4 2 4 13–17 –4 14
10. Hamburg 10 4 2 4 9–13 –4 14
11. Darmstadt 10 3 4 3 12–13 –1 13
12. Eintracht Frankfurt 10 3 3 4 16–17 –1 12
13. Mainz 10 4 6 13–16 –3 12
14. Werder Bremen 10 3 1 6 10–15 –5 10
15. Hannover 10 2 2 6 9–18 –9 8
16. VfB Stuttgart 10 2 1 7 15–23 –8 7
17. Hoffenheim 10 1 3 6 12–19 –7 6
18. Augsburg 10 1 2 7 9–20 –11 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik