Bundesliga: Fényévekre voltunk önmagunktól – Reus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.07. 12:29
null
Marco Reus nagyon elkeseredetten nyilatkozott a lefújás után (Fotók: AFP)
Marco Reus nagyon csalódottan, Niko Kovac nagyon elégedetten értékelt a Bayern München–Borussia Dortmund német bajnoki rangadót követően, amely a bajorok 5–0-s sikerét hozta. A BVB csapatkapitánya úgy véli, a játék minden elemében fényévekre elmaradtak önmaguktól, míg a címvédő horvát vezetőedzője innentől kezdve ennél gyengébb teljesítményt már nem is szeretne látni csapatától.

„Hatalmas csalódás számunkra az eredmény. Nem kétséges, hogy teljesen megérdemelten veszítettünk. Semmiféle nyomást nem tudtunk a Bayernre helyezni. Szervezettebbek voltak és kihasználták a területeket. Rengeteg helyet hagytunk nekik. Elöl sem jelentettünk rájuk semmi veszélyt. Fájó a vereség” – idézi Reust a Bundesliga hivatalos honlapja.

„Nagyon távol helyezkedtünk egymástól. Amikor megtámadtam Hummelst, Thiagóhoz passzolt, ő pedig Süléhez, és így tovább. Így nehéz… Minden területen fényévekre voltunk önmagunktól” – tette hozzá szomorúan a BVB csapatkapitánya, aki többször ért labdába a középkezdések során, mint a Bayern tizenhatosán belül…

Niko Kovac szombaton bizonyított csapatával
Niko Kovac szombaton bizonyított csapatával

A másik oldalon eluralkodott a hurráhangulat, Niko Kovac vezetőedző maximálisan elégedett volt azzal, amit együttesétől látott.

„Már nagyon magasan nyomás alá akartuk helyezni őket és a veszélyes területeken labdát szerezni. A csapat mindent megmutatott abból, amit látni akartam és amit elvárok tőle. Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, sőt kellett is volna nyernünk” – értékelt a Bayern München vezetőedzője.

„A szezon elején is így játszottunk, ugyanígy irányítottuk és nyertük a meccseket. Innentől kezdve ez a mérkőzés jelenti számunkra a mércét, a viszonyítási alapot” – tette hozzá Kovac.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Bayern a legutóbbi négy hazai bajnokiját 20–2-es gólkülönbséggel nyerte meg a Dortmund ellen (5–1, 4–1, 6–0, 5–0), és szombati győzelmével átvette a vezetést a táblázaton a fekete-sárgáktól. Akiknek azonban csak egy pont a hátrányuk a bajorok mögött.

A Bundesligában legutóbb a 2001–2002-es idényben fordult elő, hogy hat fordulóval a vége előtt csak egy pont legyen a különbség az első és a második helyezett között. Akkor a Bayer Leverkusen várhatta apró lépéselőnyből a bajnokság hajráját, de végül a Dortmund lett a bajnok.

A BAYERN ÉS A DORTMUND HÁTRALÉVŐ MECCSEI A BAJNOKSÁGBAN
Bayern München Borussia Dortmund
29. forduló Düsseldorf (idegenben) Mainz (otthon)
30. forduló Werder Bremen (o) Freiburg (i)
31. forduló Nürnberg (i) Schalke 04 (o)
32. forduló Hannover (o) Werder Bremen (i)
33. forduló RB Leipzig (i) Düsseldorf (o)
34. forduló Eintracht Frankfurt (o) Mönchengladbach (i)

NÉMET BUNDESLIGA
28. FORDULÓ
Bayern München–Borussia Dortmund 5–0 (Hummels 10., Lewandowski 17., 89., Javi Martínez 41., Gnabry 43.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München
28 20 4 4 74–28 +46 64
2. Borussia Dortmund
28 19 6 3 66–35 +31
63
3. RB Leipzig 28 16 7 5 53–22 +31 55
4. Eintracht Frankfurt 28 15 7 6 56–31 +25 52
5. Mönchengladbach 27 14 5 8 46–34 +12 47
6. Wolfsburg 28 13 6 9 47–42 +5 45
7. Werder Bremen 27 11 9 7 49–39 +10 42
8. Bayer Leverkusen 28 13 3 12 50–48 +2 42
9. Hoffenheim 27 10 11 6 54–39 +15 41
10. Fortuna Düsseldorf 28 11 4 13 38–52 –14 37
11. Hertha 28 9 8 11 41–46 –5 35
12. Mainz 28 9 6 13 33–48 –15 33
13. Freiburg 28 7 11 10 38–48 –10 32
14. Schalke 28 7 5 16 29–46 –17 26
15. Augsburg 27 6 7 14 37–50 –13 25
16. VfB Stuttgart 28 5 6 17 27–60 –33 21
17. Nürnberg 28 3 8 17 23–53 –30 17
18. Hannover 28 3 5 20 25–65 –40 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik