Bundesliga: először nyert a Mainz Szalai Ádám súlyos sérülése óta

Vágólapra másolva!
2011.02.26. 17:26
Az esti Bayern München–Borussia Dortmund rangadó felvezetéseképp szombat délután öt mérkőzést rendeztek a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A Schalke Raúl góljával megtörte a Nürnberg négy mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatát, a Mainz először nyert a sérült Szalai Ádám nélkül, míg a Hannover hajrábeli góllal és idegenbeli győzelemmel folytatta a BL-ért vívandó harcát.

SCHALKE–NÜRNBERG 1–1SCHALKE–NÜRNBERG 1–1

Októberben a Nürnberg legyőzte a Schalkét, csakhogy Gelsenkirchenben 1993 óta nem termett számára babér (vagyis három pont), így a gól, amelyet Jens Hegeler szinte a semmiből lőtt az első félidő hajrájában, óriási meglepetést vetített előre. A négyfordulónyi gólcsend után betaláló Raúl egy pontot végül megmentett a Schalkénak, ami egyúttal azt is jelentette, hogy megszakadt a Nürnberg négy forduló óta tartó győzelmi sorozata.

HOFFENHEIM–MAINZ 1–2

Először nyert Szalai Ádám súlyos sérülése óta a Mainz. A bátran kezdő Mainz Andreas Ivanschitz jól eltalált lövésével még az első félidőben megszerezte a vezetést, és bár David Alaba a hajrában közelről kiegyenlített, Elkin Soto szinte azonnal visszaállította az előnyt, és ez már kitartott a lefújásig. Lőw Zsolt, a Mainz másik magyarja a kispadon ült.

ST. PAULI–HANNOVER 0–1

Óriási taktikai csata az első félidőben, erős St. Pauli-kezdés a másodikban, végül Christian Schulz hajrábeli fejesének köszönhetően hannoveri győzelem. A Hannover először győzte le a kisebbik hamburgi csapatot élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, de ennél a ténynél most fontosabb, hogy a legutóbbi négy fordulóban tíz pontot szerezve tovább táplálta BL-reményeit.

KAISERSLAUTERN–HAMBURG 1–1

Adam Hlousek közeli lövésével a Kaiserslautern szerzett vezetést, de a hazaiak nem véletlenül nyeretlenek még az idén – ezúttal sem tudták megtartani az előnyüket. Marcel Jansen egyenlítő gólját nem követte újabb hamburgi találat, pedig a 73. percben Armin Veh vezetőedző „kiszabadította" a kispad fogságából a Hamburgból elkívánkozó Ruud van Nistelrooyt is.

KÖLN–FREIBURG 1–0

Fölényét a Köln nem tudta gólra váltani az első félidőben, és nem sok híja volt, hogy folytatódjon a Freiburg elleni rossz szériája. A lefújás előtt nem sokkal azonban a sok helyzetet kihagyó Novakovic passza után Lukas Podolski nagyszerű emeléssel betalált, így végül megszakadt a 2004 óta tartó balszerencsés sorozat: öt vereség és három döntetlen után a Köln legyőzte a Freiburgot, és négy forduló alatt tíz pontot bezsebelve sokat javított a pozícióján.

BUNDESLIGA
24. FORDULÓ
Schalke–Nürnberg 1–1 (Raúl 52., ill. Hegeler 37.)
Hoffenheim–Mainz 1–2 (Alaba 83., ill. Ivanschitz 23., Soto 86.)
1. FC Köln–Freiburg 1–0 (Podolski 88.)
Kaiserslautern–Hamburg 1–1 (Hlousek 18., ill. M. Jansen 54.)
St. Pauli–Hannover 0–1 (C. Schulz 89.)
Bayern München–Borussia Dortmund 18.30 (tv: Eurosport 2)
Pénteken játszották
Wolfsburg–Mönchengladbach 2–1 (Diego 36., 45+1., ill. Daems 74. – 11-esből)
Vasárnapi mérkőzések
Eintracht Frankfurt–VfB Stuttgart 15.30 (tv: Eurosport 2)
Werder Bremen–Bayer Leverkusen 17.30 (tv: Eurosport 2)
AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 23 17 4 2 49–13 36 55
2. Bayer Leverkusen 23 13 6 4 48–32 16 45
3. Hannover 24 14 2 8 34–31 3 44
4. Bayern München 23 12 6 5 49–27 22 42
5. Mainz 24 13 1 10 37–30 7 40
6. Hamburg 24 11 4 9 35–32 3 37
7. Freiburg 24 11 4 9 31–31 0 37
8. Nürnberg 24 10 6 8 34–32 2 36
9. Hoffenheim 24 8 9 7 41–35 6 33
10. Schalke 24 8 6 10 29–29 0 30
11. 1. FC Köln 24 8 5 11 31–42 –11 29
12. St. Pauli 24 8 4 12 27–38 –11 28
13. Eintracht Frankfurt 23 8 3 12 24–32 –8 27
14. Wolfsburg 24 6 8 10 29–34 –5 26
15. Kaiserslautern 24 6 6 12 33–42 –9 24
16. Werder Bremen 23 6 6 11 28–48 –20 24
17. VfB Stuttgart 23 5 4 14 40–47 –7 19
18. Mönchengladbach 24 5 4 15 35–59 –24 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik