Bundesliga: a Freiburg hosszabbított Sallai Rolanddal – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 12:06
null
Sallai Roland hosszabbított a Freiburggal (Fotó: scfreiburg.com)
A német élvonalbeli SC Freiburg a hivatalos honlapján bejelentette, szerződést hosszabbított Sallai Rolanddal, a csapat 23 éves magyar válogatott labdarúgójával.

 

Az 1997-es születésű futballista a Puskás Akadémiában lett profi játékos, majd játszott az olasz Palermóban és a ciprusi APOEL-ben. A Freiburg 2018 nyarán 4.5 millió euróért szerződtette.

A 20-szoros válogatott Sallai a Freiburg színeiben összesen 53 tétmérkőzésen játszott, kilenc gólt szerzett és öt gólpasszt adott. A mostani idényben 19 Bundesliga-mérkőzésen és egy Német Kupa-találkozón lépett pályára, ötször volt eredményes és négy asszisztot jegyzett.

„Rendkívül boldogok vagyunk, hogy Roland hosszabbított – idézi az scfreiburg.com Jochen Saier sportigazgatót. – A legutóbbi hónapokban szintet lépett, nagyszerűen fejlődik. Egyre érettebben játszik. Meggyőző a sebessége és a robbanékonysága a labdával.”

„Otthon érzem magam Freiburgban, és biztos vagyok benne, hogy tovább fejlődhetek itt. Várom a közös munkát, hogy ez a sikersztori itt folytatódjon”
– mondta Sallai Roland.

A klub közleménye szerint a felek nem hozzák nyilvánosságra a szerződés időtartamát.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik