Bundesliga 2.: a 94. percben bukta el a győzelmet a Hamburg

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 22:39
null
Hunt tizenegyesből egyenlített, majd kétszer vezetett is a HSV, de győzni így sem tudott (Fotó: AFP)
A Hamburger SV hiába vezetett az utolsó másodpercekig, csak 3–3-as döntetlent ért el a középmezőnyhöz tartozó Holstein Kiel ellen a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 30. fordulójában.

 

A két együttes rendkívül fordulatos meccset játszott egymással, a vezetést a vendég Kiel szerezte meg, aztán az első félidő derekán, bő két perc alatt fordított a HSV. A folytatásban a hazaiak domináltak, de újabb gólt csak nem sikerült szerezniük jó ideig. A 64. percben egyenlített a vendégcsapat, ez pedig ébresztően hatott a hazaikra, akik három percen belül ismét visszaszerezték a vezetést.

A végjátékban a HSV taktikusan próbálta őrizni az eredményt, erre pedig ráfizetett. A hosszabbítás pillanataiban sorjáztak a kieli beadások, szögletek, szabadrúgások nyomán. A vendégek kétségbeesett próbálkozásait jól példázza, volt, hogy az előrehúzódó kapus a Hamburg térfelén faultolt, csak nehogy kontra legyen a dologból.

Kontra nem, Kiel-gól viszont lett: a 94. percben a dél-koreai Li Dzse Szongegyenlített, kialakítva a3–3-asvégeredményt.

A HSV az újrakezdés óta az ötödik meccsét játszotta, egy győzelem és egy vereség mellett ez volt a harmadik döntetlenje. Vissza is csúszott a tabellán a Stuttgart mögé, amivel osztályozós helyen áll, azaz harmadik.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Hamburg–Holstein Kiel 3–3
(A. Hunt 21. – 11-esből, Pohjanpalo 23., 67., ill. Muhling 9., Iyoha 64., Li Dzse Szong 94.)
Az élcsoport: 1. Bielefeld 57 pont (29 mérk.), 2. Stuttgart 52, 3. Hamburg 50, 4. Heidenheim 48

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik