Bayern: Van Gaal nagyon csalódott, hogy Hoeness elnök bírálta őt

Vágólapra másolva!
2010.11.02. 18:10
Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője kedden újságírói kérdésre kifejtette: nagyon megdöbbentette, hogy Uli Hoeness, a bajor labdarúgóklub elnöke a napokban senkire sem hallgató embernek minősítette és kritizálta őt a nyilvánosság előtt.

„Nem áll szándékomban ellentmondani Uli Hoenessnek, de nyilván tisztában van azzal, mennyire fontos tagja a Bayern-családnak, és szavai milyen nagy súllyal esnek a latba – mondta a tréner a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő Bayern Kolozsvárra érkezésekor. – Nagyon nagy csalódást okozott a nyilatkozata, hiszen úgy vélem, éppen a kommunikáció az egyik erősségem. Az is meglep, hogy az elnök éppen akkor bírál, amikor kilenc játékosunk sérült, azaz jelentős problémákat kell megoldanunk."

Van Gaal hozzátette, „nagyon büszke és boldog", hogy „még mindig" a Bayern München edzője lehet, majd így folytatta: „Az, hogy egyes játékosokat másodrangúnak tekintenék, nem az én megállapításom, hanem az övé. Én mindenkire számítok. S ne feledje senki, a foghíjas kerettel a legutóbbi öt meccsen tizenhárom pontot szereztünk, ami kissé ellentmond az elnök szavainak."

A holland tréner többet nem kívánt foglalkozni az üggyel, mondván: „most tanácsosabb a Clujról beszélgetnünk, mint az elnökömről". A Bayern az eddigi három fordulóban nem veszített pontot a BL-ben; ha szerdán győz, biztosan bejut a legjobb 16 közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik