Bayern: Pep megy, de a spanyol válogatott marad

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.23. 18:39
A spanyol válogatott középpályás Thiago Alcántara marad a Bayern München labdarúgója dacára annak, hogy a német együttestől a szezon végén távozik a katalán vezetőedző, Josep Guardiola.

A futballista a Bildnek nyilatkozva erősítette meg, hogy karrierjét a bajoroknál folytatja.

„Nem függök Peptől, semmilyen értelemben. Miért is kellene követnem őt?” – fogalmazott Thiago, akinek amúgy 2019-ben jár le a szerződése a münchenieknél. Hozzátette, hogy elégedett a helyzetével és kiválóan érzi magát a Bundesligában címvédő együttesnél, amely úgy vonult el téli szünetre, hogy a bajnokságban nyolc pont előnnyel vezet a második helyen álló Borussia Dortmund előtt.

A 44 éves Guardiola távozását vasárnap jelentette be a bajor klub azzal együtt, hogy a spanyol szakvezető helyét az olasz Carlo Ancelotti veszi át. A Barcelonával kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Guardiola 2013-ban érkezett Münchenbe, ahol két bajnoki cím mellett megnyerte a klubvilágbajnokságot, az Európai Szuperkupát és a Német Kupát, ugyanakkor a BL-ben mindkétszer azelődöntő jelentette a végállomást együttese számára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik