Bayern: ősszel a Fradi ellen védett, most vele pótolnák Neuert – sajtóhír

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.12.27. 16:06
null
Alexander Nübel véd egy FTC-próbálkozást a Monaco budapesti vendégjátékán (Fotó: Szabolcs László)
Miután Manuel Neuer síbalesete miatt kihagyja az idény hátralevő részét, a német Bundesligában szereplő Bayern München kapus szerződtetését fontolgatja. A neves sportújság, a Kicker úgy tudja, az eddigi egyetlen jelöltjük, aki érdekében tárgyalásokat folytattak, a Monacónál kölcsönben lévő 26 esztendős játékosuk, Alexander Nübel.

 

Mint ismert, Manuel Neuer a világbajnokságot követő szabadsága idején síelni ment, amely során lábszárcsonttörést szenvedett – emiatt az idényben már nem játszhat. A 36 esztendős világklasszis helyettese, Sven Ulreich az idény során már szerepelt hat tétmeccsen, a német sportlap viszont úgy tudja, a bajorok szeretnének egy nála magasabban kvalifikált kapust látni a Bayern kezdőjében.

A Kicker információi szerint a müncheniek „házon belül” keresik a megoldást: 2021 nyarán adták kölcsön két évre a Monacónak Alexander Nübelt, akit most visszarendelnének a bajor fővárosba. A hercegségbeliekkel kötött megállapodás alapján a kapust csak nyáron tudták volna visszahívni, ugyanakkor szeretnék a hét közepéig kialkudni, hogy hamarabb felbontható legyen a szerződés.

Nübelt 2020-ban szerezte meg a Bayern a Schalkétól, ám első idényében a bajoroknál Neuer mögött mindössze négy tétmeccsen jutott neki lehetőség. Ezután került Monacóba, amelynek színeiben az FTC elleni őszi Európa-liga-meccseken is védett.

A német rekordbajnok a Bundesliga élén telel, Bajnokok Ligája-szereplését pedig a PSG elleni nyolcaddöntőkben folytatja majd.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 15 10 4 1 49–13 +36 34
2. Freiburg 15 9 3 3 25–17 +8 30
3. RB Leipzig 15 8 4 3 30–21 +9 28
4. Eintracht Frankfurt 15 8 3 4 32–24 +8 27
5. Union Berlin 15 8 3 4 24–20 +4 27
6. Borussia Dortmund 15 8 1 6 25–21 +4 25
7. Wolfsburg 15 6 5 4 24–20 +4 23
8. Mönchengladbach 15 6 4 5 28–24 +4 22
9. Werder Bremen 15 6 3 6 25–27 –2 21
10. Mainz 15 5 4 6 19–24 –5 19
11. Hoffenheim 15 5 3 7 22–22 0 18
12. Bayer Leverkusen 15 5 3 7 25–26 –1 18
13. 1. FC Köln 15 4 5 6 21–29 –8 17
14. Augsburg 15 4 3 8 18–26 –8 15
15. Hertha 15 3 5 7 19–22 –3 14
16. VfB Stuttgart 15 3 5 7 18–27 –9 14
17. Bochum 15 4 1 10 14–36 –22 13
18. Schalke 15 2 3 10 13–32 –19 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik