Bayern München: eldőlt Franck Ribéry jövője – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 08:34
null
Ribéry marad a Bayernnél – Robben a következő? (Fotó: AFP)
A Kicker úgy értesült, hogy megszületett a megállapodás a Bayern München és Franck Ribéry között: a 35 esztendős francia szélső egy évvel meghosszabbítja a nyáron lejáró szerződését.

 

A német lap szerint a bajor klub vezetősége a Sevilla elleni visszavágót (0–0) megelőzően ült asztalhoz Franck Ribéryvel és Arjen Robbennel, hogy tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egy évre szóló megállapodást kössenek a két rutinos klasszissal, akiknek fel kell készülniük arra – és ez okozza leginkább a bonyodalmakat –, hogy az eddigieknél kevesebb játéklehetőséget kapnak a fiatalok, például Kingsley Coman vagy a kölcsönből visszatérő Serge Gnabry mellett.

Ribéryvel már sikerült megegyezni, a francia futballista hosszabbítását hamarosan hivatalosan is bejelentik, de Robben is aláírhat a közeljövőben. A francia – aki 2007-ben a Marseille-től szerződött Münchenbe – iránt Kínából, Katarból és Törökországból érdeklődtek, ő azonban a maradás mellett döntött, és egyre valószínűbb, hogy a Bayernből vonul vissza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik