Bayern: Mehmet Scholl tudja, hogy Götze miért játszik keveset

Vágólapra másolva!
2016.03.30. 17:10
Mehmet Scholl, a német labdarúgó-válogatott korábbi középpályása élesen kritizálta Mario Götzét. Az egykori remek futballista megfejtette, hogy a Bayern Münchennél miért mellőzik Götzét.

A német válogatottal 1996-ban Európa-bajnokságot nyerő Scholl a németek Olaszország elleni felkészülési mérkőzése előtt nyilatkozott honfitársáról, aki szerinte túlzott lazaságával „érdemelte ki" a kevés játéklehetőséget klubjánál.

„Miért nem tud Götze egyenletesen jó teljesítményt nyújtani? – tette fel magának a kérdést Scholl. – Számomra egyértelmű a válasz, túl keveset edz. Emlékszem rá még a Dortmundból, amikor fiatal volt. Dinamikusan játszott, olyan gyors volt, mint a nyíl. Jelenleg nagyon messze van akkori formájától."

A 23 éves játékos nyilvánvalóan nem értett egyet a visszavonult kiválósággal.

„Nem tudtam, hogy mindig ott van az edzéseinken, és megfigyel – reagált gúnyosan Götze. – Úgy gondolom, eleget edzek."

Akár igazak Scholl szavai, akár nem, az biztos, hogy Götzének formába kell lendülnie a szezon végéig, hiszen az idei nyár nem csak az Eb miatt lesz fontos a számára, hanem valószínűleg új csapatot is kell találnia. Mint korábban beszámoltunk róla, a német labdarúgó nem érzi jól magát a Bayernnél. Váltásával kapcsolatban többek között nevelőklubja, a Borussia Dortmund és korábbi edzője csapata, a Liverpool neve vetődik fel gyakran.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik