Bayern: Guardiola Hoenessnek ajánlotta a bajnoki címet

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 00:47
null
Guardioláéknak van okuk, ünnepelni (Fotó: Reuters)
Pep Guardiola, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője Uli Hoenessnek, a klub korábbi elnökének – akit adókerülés miatt három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – ajánlotta a bajorok bajnoki címét. Az ötödik vezetőedzői évében a 17. nagy trófeáját – és első német bajnoki címét – begyűjtő spanyol szakember elődjét, Jupp Heynckest sem felejtette el megemlíteni első, rövid értékelő nyilatkozatában, amit Bundesliga-győztesként adott.

„Fantasztikus volt, amit a fiúk elértek az előző szezonban Jupp Heynckesszel, és most megerősítették ezt. Minden hétvégén munkával, munkával és munkával alapozták meg. A bajnoki cím a kemény munka eredménye – mondta Guardiola, majd a Münchenbe szerződésében főszerepet játszó Uli Hoenessnek ajánlotta a sikert. – Ez a bajnoki győzelem Ulié. Ő a legfontosabb ember a klub életében.”

„Elégedett vagyok azzal, amit véghez vittünk, újabb fontos trófea került a klub vitrinjébe. Nagyszerű szezon van mögöttünk, mostantól kiélvezhetjük minden hátralévő pillanatát. A Bundesliga megnyerése a legfőbb éltető elemünk, minden más csak hab a tortán. A kupasorozatokban elég, ha négy-öt mérkőzést megnyersz, s máris a döntőben vagy. A bajnokságban nem ez a helyzet. Itt hétről hétre bizonyítanod kell, s minden nap keményen dolgozni a sikerért.”

„Az idény elején reménykedsz, hogy minden jól fog elsülni, de még én sem számítottam arra, hogy ekkora bravúrt hajtunk végre. Az első négy-öt hónapban sok gondunk és sérültünk volt. A csapatjáték nem volt az igazi, de a minőségi játékosok győzelemre vezettek minket. Aztán napról napra jobban összecsiszolódtunk. Most elmegyünk együtt vacsorázni és holnapig ünnepelünk. Ha van idő élvezni a sikert, ki kell használni” – összegzett Guardiola első német bajnoki trófeája megszerzését követően.

A táblázaton második, a korábban a Bayern legnagyobb kihívójának tartott Borussia Dortmund szakvezetője, Jürgen Klopp is megemelte kalapját a müncheniek teljesítménye előtt. „Hihetetlen, amit elértek ebben a szezonban. Látjuk őket, valójában mégis teleszkópra van szükség ahhoz, hogy észleljük is. Fantasztikus teljesítményt nyújtottak, gratulálok nekik!” – mondta a Schalke elleni 0–0 után a dortmundi tréner.

Így ünnepelt a Bayern München


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik