Bayern: a világbajnok csatár aláírt, Flick segítője lesz

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 15:36
null
Miroslav Klose szintet lépett a bajoroknál (Fotó: AFP)
Beigazolódtak a korábbi sajtóhírek: a Bayern München korábbi játékosa, Miroslav Klose lesz Hansi Flick vezetőedző segítője a bajoroknál.

 

A Bayern München közlése szerint Klose 2020. július 1-től lesz Hansi Flick segítője, s egyéves szerződést írt alá. A klub egyúttal azt is bejelentette, hogy a vezetőedző másik asszisztense, Danny Röhl szerződést hosszabbított, új kontraktusa 2023 nyaráig él.

„Nagyon örülünk annak, hogy Miro úgy döntött, lép egyet a fiataloktól az első csapat felé. Ő az elmúlt tizenöt-húsz év legsikeresebb német csatára. Biztos vagyok benne, hogy a csatáraink különösen nagy hasznot húznak abból, hogy ő az edző. Miro mellett szólt az is, hogy Hansi Flick kifejezetten őt szerette volna maga mellé” – mondta a bejelentés után Karl-Heinz Rummenigge klubelnök.

„Remek érzés ez, nagyon várom már a feladatokat – így az újdonsült segédedző. – Hansi Flickkel már a válogatottnál közösen eltöltött idő óta jól ismerjük egymást, szakmailag és emberileg is megbízunk egymásban. Számomra ez a következő lépés edzői karrieremben. Remélem, felhasználhatom a tapasztalatomat arra, hogy hozzájáruljak a Bayern célkitűzéseinek megvalósításához.”

A 41 éves Klose a német válogatottból ismeri a bajorokat irányító szakembert, ugyanis Flick a 2014-ben vb-aranyérmes együttes másodedzője volt. A csatár korábban ideiglenes jelleggel dolgozott Joachim Löw szövetségi kapitánnyal is a német válogatottnál.

Klose 2018-ban az U17-es csapat edzőjeként tért vissza a müncheniekhez. Játékosként a Kaiserslautern, a Werder Bremen és az olasz Lazio mellett négy idényen át a Bayern Münchent erősítette, 150 mérkőzésen 53 gólt és 27 gólpasszt tett a közösbe. A német válogatottban 137 találkozón 71-szer talált be, 2014-ben világbajnoki címet nyert, valamint 16 találatával ő a vb-k történetének legeredményesebb játékosa.

FC Bayern English on Twitter

Miroslav #Klose to become a first-team assistant coach to Hansi #Flick - Danny Röhl extends https://t.co/OOUNbld0ed #MiaSanMia



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik