Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.12.08 17:49 Frissítve: 2011.10.08 02:43

Hajnal Tamás gólt fejelt, Huszti Szabolcs győztes csapat tagja volt

A Huszti Szabolccsal felálló Hannover együttese 4-3-as győzelmet aratott a Werder Bremen ellen a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójában. A magyar játékos végigjátszotta a meccset, a végén róla állították meg Hugo Almeidát. Hajnal Tamás is végig a pályán volt a Karlsruhéban, az első félidőben öt méterről gólt fejelt. Pontokat vesztett a Bayern München és a Hamburg.

Hannoveri öröm, győzelem a Werder ellen
Reuters
Hannoveri öröm, győzelem a Werder ellen
A forduló szombati játéknapján északi rangadót is rendeztek, a Huszti Szabolccsal felálló Hannover fogadta a Werdert.

Tíz percet kellett várni az első gólra, ezt a vendégek szerezték: Jensen indította Rosenberget, aki nagyon szabadon kapta a labdát, ezt kihasználva pedig a kapuba lőtt.

A kapott gól nem törte meg az alsó-szászországiakat, két perc múlva egyenlítettek: Huszti szabadrúgása Tarnat közreműködésével Hanke elé került, és ő nem hibázott.

A 20. percben már a Hannover vezetett, egy beadás Baumann térdéről vágódott saját kapujába. Sőt, a 21. percben Hanke egyedül vezethette kapura a labdát, és megszerezte második gólját.

A 41. percben Vinicius szabálytalansága után Stark játékvezető büntetőt ítélt, és Diego magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, ezzel egy gólra feljött a Werder.

Sőt, az 54. percben már egyenlő volt az állás, miután Tosics beadását Diego Rosenberg elé tette, és a svéd támadó a rövid sarokba lőtt.

Hankét azonban ezen a napon nem lehetett megállítani: a 77. percben egy jobb oldali beadást Stajner a támadó elé tett, ő pedig ezúttal sem hibázott. Ezzel a Hannover megnyerte a rangadót. A lefújás előtt Hugo Almeida megütötte Husztit, ezért piros lapot kapott.

Hajnal Tamás is kezdő volt a Karlsruhében, csapata a Bochumhoz látogatott. A 18. percben Sestak révén a hazaiak kerültek előnybe, a szlovák támadó 15 méterről helyezett Kornetzky kapujába.

A 24. percben egyenlített a KSC, miután Görlitz beadását Iasvili küldte kapura, Renno elsőre ugyan még hárítani tudott, de jól érkezett Hajnal Tamás, aki a kipattanót öt méterről a hálóba fejelte.

Az 56. percben már az újoncnál volt az előny, Iasvili-Timm-Freis összjáték után utóbbi lőtt 11 méterről a kapuba. Nem sokáig sikerült megtartani az előnyt, Sestak üresen érkezett Epalle szöglete után, és hét méterről a kapuba fejelt.

Értékes pontokat vesztett hazai pályán a Bayern München és a Hamburg is. A tabella élmezőnyében található két csapat mindössze gólnélküli döntetlenre volt képes a Duisburg, illetve a Cottbus ellen.

NÉMET LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA)

16. FORDULÓ
Bayern München - Duisburg 0-0
Bochum - Karlsruhe 2-2 (Sestak 19., 59. ill. Hajnal 24., Freis 56.)
Frankfurt - Schalke 2-2 (Toski 49., Amanatidisz 82. ill. Westermann 78., 89.)
Hamburg - Cottbus 0-0
Hannover - Werder Bremen 4-3 (Hanke 12., 21., 77., Baumann 20.-öngól ill. Rosenberg 10., 54., Diego 41.-11-es)
Stuttgart - Wolfsburg 3-1 (Marica 26., Cacau 48., Hitzlsperger 86. ill. Dzeko 51.)
A bajnokság állása:
1. Bayern München 16 10 5 1 31-8 +23 35
2. Werder Bremen 16 10 3 3 37-22 +15 33
3. Hamburg 16 9 4 3 23-12 +11 31
4. Bayer Leverkusen 15 8 3 4 27-11 +16 27
5. Hannover 16 8 3 5 26-23 +3 27
6. Karlsruhe 16 8 3 5 18-20 -2 27
7. Schalke 04 16 6 8 2 24-16 +8 26
8. VfB Stuttgart 16 8 1 7 24-23 +1 25
9. Borussia Dortmund 16 6 3 7 26-26 0 21
10. Eintracht Frankfurt 16 4 8 4 18-23 -5 20
11. VfL Bochum 16 5 4 7 25-25 0 19
12. Hertha BSC Berlin 15 6 1 8 18-22 -4 19
13. Wolfsburg 16 4 5 7 26-30 -4 17
14. Arminia Bielefeld 16 4 3 9 17-38 -21 15
15. Hansa Rostock 15 4 2 9 14-23 -9 14
16. Duisburg 16 4 1 11 14-25 -11 13
17. Nürnberg 15 3 3 9 18-25 -7 12
18. Energie Cottbus 16 2 6 8 12-26 -14 12
2021.09.21 00:17:10

Német labdarúgás BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Dárdai Pál esete azért eltér a fent leírtaktól, bár néha kísértetiesen hasonló a magyar edző és a német klub hosszú évekre visszanyúló viszonya. (...) A magyar szakembernek sikerült kihúznia a gödörből a Hertha szekerét, csapata egymás után két bajnoki mérkőzést nyert meg.

2021.09.18 18:02:08

Német labdarúgás D. Á.

A magyar válogatott támadó középpályása a hajrában eldönthette volna a mérkőzést, de Horn nagyot védett.

2021.09.17 11:26:02

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Dárdai Márton gólpasszal és fegyelmezett védőmunkával járult hozzá a sikerhez, Ekkelenkamp is remekelt.

2021.09.11 18:03:28

Német labdarúgás K. T. I.

A második félidőben a címvédő sokkal élesebben, hatékonyabban futballozott – és szerencséje is volt.

2021.09.02 13:40:27

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Szerzett egy védőt még a Dortmund, barcelonai csodagyereket vett a Leipzig a bajoroktól kapott pénzen.