Nemzetisport.hu nyomtatott 2006.06.04 12:04 Frissítve: 2023.02.16 07:56

Talmácsi nyolcadik lett Mugellóban

A nyolcadik helyet szerezte meg Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros világbajnokság hatodik futamán Mugellóban. A tavaly győztes magyar motoros nem tudott lépést tartani az élbollyal, a középmezőnyben viszont jól versenyezve mindenkit, köztük a vb-címvédőt is maga mögé utasította.

Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett
Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett

TALMÁCSI NYILATKOZATA:

„Jobbra számítottam. Minden tőlem telhetőt megtettem, de ma ennyire volt képes a Hondám. Semmi különösebb probléma nem volt, egyszerűen ennyire volt elég a technika. Nagyon látszott, hogy ez a pálya kifejezetten az apriliások pályája, akik ma is nagyon jól szerepeltek. Nagy volt a helyezkedés abban a bolyban, ahol mentem, és nagyon jó érzés volt, hogy nekem sikerült elsőként áthaladnom a célvonalon közülük. A versenyen nem igazán éreztem a vállamat, nem arra koncentráltam, a leintést óta viszont egyre jobban fáj, örülök, hogy végig bírtam.”
Talmácsi egy éve az utolsó kanyarban szerezte meg a győzelmet Mugellóban, de akkor még egy másik csapat másik motorjával száguldott, a mostani Honda pedig azért nem tud annyit, mint a tavalyi KTM, bár az osztrák csapat jelenlegi pilótái, Mika Kallio és Julian Simon sem épp ellenállhatatlanok egyelőre. A magyar versenyző ráadásul múlt szerdai balesete óta küzd komoly fájdalmakkal. Ehhez képest szép eredmény volt már az időmérő edzésen elért hetedik helye is.

A futamon aztán a rajt után Pasini, Lai, Butista volt a sorrend, a pole-ból induló Pesek a hatodik helyre csúszott vissza, míg Talmácsi egy helyet hátracsúszva a nyolcadikként fordult be az első kanyarba, miután tavalyi csapattársa, Mika Kallio megelőzte. Tóth Imre nyolc pozíciót veszítve a 36. helyen zárta az első kört.

A negyedik körben Julian Simon, majd Gadea is megelőzte Talmát, míg az élen a két apriliás, Bautista és Pasini kezdett elszakadni a harmadik Pesek vezette üldözőbolytól, de a cseh kisvártatva felzárkózott mögéjük. Őket Faubel már jó másfél másodperccel lemaradva követte, míg a többiek, köztük Talmácsi, egy nagyobb, hatos csoportban, újabb két másodperccel lemaradva következtek.

A nyolcadik-kilencedik körben aztán kissé lelassult a magyar motoros, és ahogy húzódott szét a mezőny, egyre hátrébb csúszott a 10-13. helyért csatázó bolyba, ahol a vb-címvédő, mellesleg Talmácsihoz hasonlóan sérülten versenyző Thomas Lüthi is száguldott. Tóth továbbra is a hátsó traktusokban, harmincadikként motorozott.

TÓTH IMRE NYILATKOZATA

„Nagyon el vagyok keseredve. Reggel a bemelegítésen már jól elkaptam a ritmust, és akkor még semmi gond nem volt. Amikor rajtoltunk, hiába löktem magam, nem indult el a gépem. Megszállottként próbáltam zárkózni az előttem haladókhoz, a kanyarokban rajta voltam a nyakukon, de elmentek mellettem az egyenesekben. Olyan érzés ez, mintha futnál az orkán erejű széllel szemben. Próbálkozol, haladsz is egy kicsit, de nem eléggé.”
A tizenkettedik körre Bautista, Pasini és Pesek kényelmes előnyt szerzett, így már csak az volt a kérdés, hármuk közül ki nyeri majd az Olasz Nagydíjat. Négy másodpercre követte őket egy négyes, majd újabb négyre egy hatos boly, amelynek egy időre Talma állt az élére.

Az utolsó körökre Pasini, Bautista és Pesek óriási csatát vívott, merészen előzgették egymást. Végül a hatalmas taktikai csatából a harmadik, idei első nagydíját nyerő Pasini jött ki győztesen, de ha a verseny csak másfél méterrel tovább tart, a hátulról hatalmas tempóban érkező Bautista lett volna az első, aki így egyetlen ezredmásodperccel maradt le csapattársától.

Ami a magyarokat illeti, Talmácsinak végül sikerült saját kis csoportja élén zárni épphogy megelőzve Lüthit, így a nyolcadik helyen végzett. Tóth Imrének végül a 25. hely jutott.

Talma nyolcadik helyével nyolc pontot kasszírozott, és az összetettben is a nyolcadik helyen áll, holtversenyben Lüthivel. Bautista továbbra is utcahosszal (konkrétan 31 ponttal) vezet Kallio előtt, Pasini 74 ponttal a harmadik.

GYORSASÁGI MOTOR, OLASZ NAGYDÍJ, 125 KCM (20 kör, 104,9 KM) - VÉGEREDMÉNY

1. Mattia Pasini olasz Aprilia 40:00.412
2. Alvaro Bautista spanyol Aprilia 40:00.413
3. Lukas Pesek cseh Derbi 40:00.464
4. Sergio Gadea spanyol Aprilia 40:01.615
5. Hector Faubel spanyol Aprilia 40:01.646
6. Mika Kallio finn KTM 40:01.790
7. Julian Simon spanyol KTM 40:02.715
8. Talmácsi Gábor magyar Honda 40:13.732
...25. Tóth imre magyar Aprilia 41:22.984
2023.06.03 06:42:45

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A német a hétvége eddigi valamennyi szakaszában a leggyorsabbnak bizonyult.

2023.02.10 23:11:48

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Jelenleg a Ferencváros és a válogatott sikerei tartják az ernyőt az egyébként még messze nem hatékony magyar modell fölé. A győzelmet nyilván nem kell megmagyarázni, s minket, szurkolókat ez érdekel igazán, de ha hosszabb távon nem szilárdul meg az alap, akkor prognosztizálható a ciklikusság: egyszer fent, egyszer lent.

2023.01.12 15:21:42

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2022.06.08 10:24:02

Egyéb autó-motor K. D.