Nemzetisport.hu nyomtatott 2006.06.03 15:00 Frissítve: 2023.02.15 16:07

Talmácsi a hetedik helyről indul Mugellóban

A hetedik helyet szerezte meg és így a második sorból indulhat Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros világbajnokság Olasz Nagydíján a 125 köbcentiméteresek versenyében. Tóth Imre a 28. pozícióból várhatja a holnapi startot.

TALMÁCSI NYILATKOZATA:

„Eredményesen zárult a mai nap. Megvannak a versenybeállítások, holnap reggel már tényleg csak apró finomításokat fogunk elvégezni. Végig a versenygumikkal mentem, jó lett volna kipróbálni egy kisebb méretű kereket is, de nem volt már időnk, így erre holnap kerítünk sort. Mindenképpen jó, hogy nem csak egyszer, hanem többször is meg tudtam ismételni a jó köridőket. Remélem holnap bírni fogom végig a versenyt, és a sérülésem nem hátráltat majd.”
Mint azt olvashatták, a tegnapi első edzésen Talmácsi a tizenharmadik helyen. A versenyző elmondása szerint továbbra is fája válla, és ez hátráltatja mind a felkészülést, mind pedig a versenyzést.

A délutáni, félórás edzés elején a KTM-es spanyol Julian Simon, valamint honfitársa, Hector Faubel villogott, így felváltva kerültek a képzeletbeli dobogó első két helyére.

Természetes, hogy folyamatosan szálingóztak ki a nagyok, de ez az edzés egy cseh fiatalemberről szólt. Lukas Pesekről.

Az alig több mint húszéves, Prágában született motoros előbb átvette a vezetést Faubeltől, majd amikor Bautista két percen belüli időt repesztett, a cseh ismét nagyot alkotott.

De térjünk vissza a mi Talmácsinkhoz. Az edzés felénél ugyanis Gábor átvette a vezetést! Remekül motorozott ebben a körében a Honda versenyzője. Viszont ekkor ismét érkezett a Pesek, futott egy még jobb köridőt és a hátralévő negyed órára már ki sem adta a vezetést a kezei közül.

Sőt, alig volt hátra egy perc a tréningből, amikor a prágai motoros egy 1:58.202-es időt ért el. Olyan időt teljesített a pályán, amilyet a nyolcadliteresek között még senki sem.

Az edzés végén azt láthattuk, hogy Talmácsi a hetedik helyről várhatja a holnapi futamot. Bár nem ment rosszul a Honda, az leszűrhető, hogy még nincs meg a motor gyorsasága. Amíg ugyanis a többiek 233 km/órás végsebességeket érnek el, addig Gábor 227-et. Mivel elég gyors az olasz pálya, így erre a kis sebességkülönbözetre nagyon szükség lenne ahhoz, hogy holnap jó eredményt tudjon a Hondával Talma elérni.

A másik magyar versenyző, Tóth Imre a huszonnyolcadik helyről indul majd a holnapi Olasz Nagydíjon.

GYORSASÁGI MOTOROS VB, OLASZ NAGYDÍJ, 125 KCM

MÁSODIK IDŐMÉRŐ EDZÉS:
1. Lukas Pesek cseh Derbi 1:58.202 p
2. Mattia Pasini olasz Aprilia 1:58.335
3. Hector Faubel spanyol Aprilia 1:58.851
...7. Talmácsi Gábor Honda 1:59.415
...28. Tóth Imre Aprilia 2:01.121
2012.05.06 18:35:04

Moto GP

Az ausztrál a királykategóriában, a német a Moto3-ban győzte le legnagyobb riválisát.

2012.04.29 17:51:09

Moto GP

Kicsúszások és sérülések Moto3-ban, hamarabb leintett verseny Moto2-ben, és nagy párharcok a „nagyoknál”.

2012.04.10 12:21:25

Moto GP

A katari idénynyitón a 10. helyen célba érő kilencszeres világbajnok elkeseredett.

2012.04.08 22:15:34

Moto GP

Márquez nyerte az idénynyitót a Moto 2-ben, a Moto 3-ban a tavalyi bronzérmes diadalmaskodott.

2011.11.06 12:23:29

Moto GP

Sebestyén a 18. lett Valenciában • Stoner rendkívüli izgalmak között nyert, borult a papírforma a Moto2-ben.