A Brassó ráijesztett a DAB-ra, de volt erő fordítani
A DAB.Docler nagy csatában, kétgólos hátrányból fordítva 5–4-re legyőzte a Brassót a jégkorong Mol Liga elődöntőjének hétfő esti mérkőzésén. Két találkozó után a dunaújvárosiak 2–0-ra vezetnek az összesítésben, és ugyanúgy egy győzelem hiányzik nekik a döntőbe jutáshoz, mint a HSC Csíkszeredának, amely hétfőn 7–1-re verte a Miskolcot.
![]() |
A Borsos Attilával csatázó Kiss Ákos (jobbra) betalált a brassóiaknak (Fotó: Mudra László) |
DAB.DOCLER–BRASSÓ 5–4
Az első mérkőzést fölényesen megnyerő dunaújvárosiak Pavuk Attila éles szögből leadott lövésével, némi szerencsével korán megszerezték a vezetést, ám a brassóiak azonnal jelezték: eszükben sincs megadni magukat!
A 9. percben előbb Antal Zsombor talált be közelről – miután a vérfakasztóan leütközött Zsók Levente korongja még elvánszorgott hozzá –, majd ugyanebben a percben Barinka Péter egy kipattanóból beütötte a második vendéggólt is.
Érdekesség, hogy a brassóiak feleannyi (8) kapura lövésből szereztek két gólt, mint amennyiszer a hazaiak kísérleteztek (16) az első harmadban.
A második húsz perc elején a brassóiak kihasználatlanul hagytak egy emberelőnyt, de mielőtt ebből a DAB erőt meríthetett volna, egy kapu mögül visszatett korongból Varga Milán 1–3-ra alakította az állást.
Kisvártatva Galanisz Nikandrosz büntetőt harcolt ki, de elrontotta, így a szépítésre egy kettős emberelőnyös helyzetig kellett várni – Gröschl Tamás volt a gólszerző. A kapu mögül visszalépő Andrej Rajcak fonákkal kihasznált egy emberelőnyt, válaszul Kiss Ákos egy óriási tűzijáték végén újra szépített – azaz 4–3-as brassói vezetéssel kezdődött az utolsó periódus.
Amelynek elején aztán a hazaiak olyat alakítottak, amilyet ezen a mérkőzésen korábban nem: emberhátrányban játszottak remek csiki-csukit a brassói kapu előtt, és Galanisz passzából Azari Zsolt kiegyenlített.
Ugyancsak szép volt a játékrész derekán született újabb újvárosi gól – Vaszjunyin Artyom tanítan ivaló fonákpasszából Somogyi Balázs vágta be ugyancsak fonákkal a pakkot –, amelyre a vendégek hat mezőnyjátékossal rohamozva sem tudtak válaszolni. Összesítésben kétgólos előny a DAB-nál!
HSC CSÍKSZEREDA–MISKOLC 7–1
A HSC Csíkszereda hétfő este hazai pályán 7–1-re győzött a Miskolci Jegesmedvék ellen, így a DAB-hoz hasonlóan összesítésben már 2–0-ra vezet. A csíkszeredaiak az első két harmadban eldöntötték a meccset.
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS |
DAB.DOCLER–C. F. 68 BRASSÓ (romániai) |
5–4 (1–2, 2–2, 2–0) |
Dunaújváros, 750 néző. V: Fajdiga (szlovén), Kovács B., Gangel L. |
DAB: Sevela – Hüffner, Velebny, AZARI 1, Galanisz (2), KISS Á. 1 – Pozsgai, Hegyi Á., SOMOGYI 1, Vaszjunyin (1), Mihálik (1) – Kiss D., Jobb, Pavuk 1, GRÖSCHL 1, Szappanos (1) – Lencsés, Erdélyi P., Peterdi, Papp V., Hegyi Á. Z. Edző: Stephan Lundh |
BRASSÓ: POLC – M. Varga 1, Nagy Cs., Barinka 1 (1), Rajcák 1 (1) – ADORJÁN, Filip, Fodor Cs., Basilidesz, Péter R. – Laczkó, Kertész, ANTAL ZS. 1, Pál Z. (1), Zsók (1) – János, Lőrincz, Bálint, Péter Zs. Edző: Peter Mikula |
Kiállítások: 10 perc, ill. 14 perc+10 perc fegyelmi (Basilidesz) |
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a DAB javára |
MESTERMÉRLEG |
Stephan Lundh: – Igazi rájátszásbeli meccs volt! Csapatom sok helyzetet dolgozott ki, de rendre el is hibázta azokat. A Brassó megmutatta, milyen jó csapat: újjászervezte sorait, és nagyon megnehezítette a dolgunkat. Ellenük öt meccsre készültünk, ám ha sikerül előbb döntésre vinni a dolgot, nagyon boldogok leszünk. |
Peter Mikula: – Sikerült igazi playoffmeccset játszanunk: az elején harcosan és keményen, olykor jól játszottunk. Néhány egyéni hibán múlt, hogy nem tudtunk egyenlíteni… Brassóban mindent megteszünk az első győzelmünk begyűjtéséért, szeretnénk minél tovább életben tartani döntőt illető reményeinket. |
A harmadik mérkőzést csütörtökön rendezik meg Brassóban. |
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS |
HSC CSÍKSZEREDA (romániai)–MISKOLCI JJSE |
7–1 (3–0, 4–0, 0–1) |
Csíkszereda, 1200 néző. V: Krcelic (horvát), Csata, Máté (mindkettő romániai) |
CSÍKSZEREDA: KOZUCH (Ruczuj) – Góga (1), Hruby, NOVAK 2, HURTAJ (3), Mihály E. – PAPP SZ. (1), Molnár Sz., Szőcs (1), Virág Csanád, Moldován – Nagy I. (1), Flinta, Becze T. 1, PETRES 2 (1), PODSTAVEK 1 (2) – Bors, Molnár Zs. 1, Péter, Bíró O. (1). Edző: Eduard Giblák. |
MISKOLC: Budai K. (Gyenes) – Budai R., Chmelo, Túróczy, Saluga, Szilágyi – Jarábek (1), Láda P., Ritó, Dubek (1), Rafaj 1 – Svasznek, Orosz – Fodor Sz., Bonar, Nagy G. – Sijka, Popovics. Edző: Kjell G. Lindqvist |
Kiállítások: 30 perc+végeleges fegyelmi (Bíró O., Bors), ill. 38 perc+végleges fegyelmi (Túróczy, Láda P.) |
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Csíkszereda javára |
MESTERMÉRLEG |
Eduárd Giblák: – Remek mérkőzést játszottunk az első perctől az utolsóig. Habár az ellenfél sokat provokált, nem vettük fel a kesztyűt. Fórjainkat nagyrészt sikerült kihasználni, és emberhátrányban is eredményesek tudtunk lenni. Fontos volt ez a siker is, hiszen immár csak egy győzelemre van szükségünk a döntőbe jutáshoz. Nagyon kemény ellenfél a Miskolc, de vasárnap és most is mi voltunk a jobbak. |
Kjell G. Lindqvist: – Minden percben jobb volt a HSC, egyszerűen tehetetlenek voltunk a támadásai ellen. Erősebben, tisztábban, fegyelmezettebben és pontosabban játszottak, helyzeteiket kihasználták, és remekül védekeztek. Mindezt nem mondhatom el a saját csapatomról… Nincs elveszve a párharc, de győzelmi kényszerben vagyunk, hoznunk kell a két hazai meccset. |
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc harmadik mérkőzését csütörtökön rendezik meg Miskolcon. |