A Brassó hősiesen küzdött, de a DAB döntős
A Dab.Docler bejutott a jégkorong Mol Liga fináléjába, miután hatalmas csatában, 5–4-re győzött a Brassó ellen idegenben az elődöntő harmadik összecsapásán. A Dunaújváros Jozef Mihálik 17 másodperccel a meccs vége előtt szerzett góljával nyert, így 3–0-s összesítéssel lépett tovább. A Miskolc 5–3-ra győzött a HSC Csíkszereda ellen hazai pályán, így 2–1-re szépített az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.
![]() |
Galanisz szerezte a DAB negyedik gólját, amelyre még tudott válaszolni a Brassó (Fotó: dabdocler.hu) |
BRASSÓ–DAB.DOCLER 4–5
A dunaújvárosiak kiválóan kezdték az elődöntő harmadik összecsapását: alig több mint hét perc alatt már két góllal vezettek, miután előbb Peterdi Imre, majd Azari Zsolt talált be a hazaiak kapujába.
A Brassó aztán az első harmad közepén kihasználta, hogy emberelőnybe került, és Antal Zsombor révén szépített, ám a szünet előtt nem sokkal Peterdi második találatát is megszerezve visszaállította a kétgólos vendégelőnyt.
A második játékrészben aztán megrázta magát a túlélésért küzdő Brassó, és öt és fél perc alatt egyenlített. Galanisz Nikandrosz azonban visszavette a vezetést a 36. percben, de néhány pillanattal később Adorján József egyenlített.
A harmadik harmadban sokáig úgy tűnt, hogy egyik csapat sem tud betalálni, mígnem 17 másodperccel a meccs vége előtt a szlovák Jozef Mihálik betalált, és ezzel eldöntötte a találkozót – és egyben a párharcot is, amelyet 3–0-ra nyert meg a DAB, így bejutott a döntőbe.
![]() |
A Miskolc szépített (Fotó: Jezoviczki Máté) |
MISKOLC–HSC CSÍKSZEREDA 5–3
Az első harmadban úgy tűnt, a Csíkszereda könnyedén kiharcolja a továbbjutást a döntőbe, miután Lubomir Hurtaj és Albin Podstavek is betalált a játékrész hajrájában, így kétgólos előnybe kerültek a vendégek.
A Miskolc azonban a második harmadban egy kevesebb mint négy és fél perces periódus alatt megfordította a meccs állását. Előbb a kanadai Joshua Bonar talált be, majd nem sokkal később Ritó László volt eredményes.
A 34. percben aztán Nagy Gergő lőtt kapura távolról, és a Bonartól nem sokat látó Stanislav Kozuch kapus lábai között ment át a korong. Sokáig azonban nem vezetett a Miskolc, mivel Moldován Ervin gyorsan egyenlített Nagy találata után.
A harmadik harmad elején Rafaj Attila talált be a vendégek kapujára. Erre azonban már nem tudott válaszolni a Csíkszereda, sőt az utolsó másodpercekben Nagy Gergő még betalált az üres kapuba, így a Miskolc szépített a párharcban.
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK |
C. F. 68 BRASSÓ (romániai)–DAB.DOCLER 4–5 (1–3, 3–1, 0–1) |
Brassó, 1100 néző. V: Csomortáni (romániai), Lascar, Trandafir, Toporceanu (mindhárom román) |
BRASSÓ: Polc – M. Varga, Nagy Cs., Borsos (2), Barinka 1 (2), Rajcák – Filip, Laczkó A. (1), Péter R., Antal 1, Zsók – Adorján 1, Kertész, Fodor Csanád, Lőrincz L., Basilidesz 1 (1) – János, Pál, Bálint Zs., Péter Zs.. Edző: Peter Mikula |
DAB: Sevela – Hüffner, Velebny (2), Azari 1, Galanisz 1 (1), Kiss Á. – Pozsgai, Hegyi Á., Somogyi (1), Vaszjunyin (1), Mihálik 1 – Kiss Dániel, Jobb, Pavuk, Gröschl, Szappanos – Lencsés, Erdélyi P., Peterdi 2, Papp V. (1), Hegyi Á. Z. Edző: Stephan Lundh |
Kiállítások: 10, ill. 18 perc |
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a DAB javára |
MESTERMÉRLEG |
Antal Előd: – Fantasztikusan játszottunk, de megint az utolsó percekben volt balszerencsénk. Örülök, mert az elődöntőben megszorongattuk a Mol Liga egyik legjobb csapatát. Követtünk el hibákat, de a keményen dolgozó csapatoknál ez általános. |
Stephan Lundh: – Szikrázó meccsen sikerült megszereznünk a győzelmet, ami így még szebb. A két csapat közti különbséget az jelentette, hogy mi négy teljes sorral álltunk fel. A döntőben bármi megtörténhet. |
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–HSC CSÍKSZEREDA 5–3 (0–2, 3–1, 2–0) |
Miskolc, 1300 néző. V: Sporer (osztrák), Németh M., Gangel |
MISKOLC: Budai K. – Budai R., Jarábek, Saluga (1), BONAR 1 (1), NAGY G. 2 (1) – Orosz, Svasznek, RAFAJ 1, Fodor Sz. (1), Dubek (1) – Mokrai, Tóth Á., Popovics, Szilágyi, RITÓ 1 – Sijka, Miskolczi, Túróczy. Edző: Greg Lindqvist |
CSÍKSZEREDA: Kozuch – Hruby, Góga, Mihály E., Novák (1), HURTAJ 1 – Kósa E., Papp Sz., Virág Csanád (1), Moldován 1, Szőcs (1) – Flinta, Nagy I., Molnár Sz. (1), Petres, PODSTAVEK 1 – Bors, Péter L., Bálint A. Edző: Eduard Giblák |
Kiállítások: 8, ill. 6 perc |
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Csíkszereda javára |
MESTERMÉRLEG |
Greg Lindqvist: – Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, külön örülök annak, hogy az első harmad hajrájában kapott két gól után is volt tartása a gárdának. Életben maradtak a reményeink, pénteken is nyernünk kell. |
Eduard Giblak: – Remek meccset játszottunk, igazi rangadó volt. Az első harmad a miénk volt, utána azonban lábra állt a Miskolc, nekünk pedig már szerencsénk sem volt. Nincs mese, a folytatásra kell összpontosítanunk. |