Világfutball: új kapitányt neveztek ki Peruban

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 08:26
null
Juan Reynoso (Fotó: AFP)
Juan Reynosót nevezték ki kedden a perui labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

Az 52 éves szakember játékosként csapatkapitánya volt az együttesnek, most pedig a perui szövetség bejelentése szerint azzal a céllal vette át az irányítást, hogy kijuttassa a válogatottat a 2026-os világbajnokságra.

Reynoso Ricardo Garecát váltja, akinek vezetésével Peru 1982 óta először volt vb-résztvevő 2018-ban. Az argentin szakvezetőnek aztán az idei, Katarban sorra kerülő tornára nem sikerült kivezetnie a válogatottat, így júliusban a perui szövetség közölte, hogy nem hosszabbítanak vele szerződést.

Reynoso 1986 és 2000 között 84 alkalommal játszott a válogatottban, edzőként pedig legutóbb a mexikói Cruz Azul együttesét irányította, amely a vezetésével 1997 után először nyert bajnoki címet tavaly.

Peru az ötödik helyen zárt a dél-amerikai vb-selejtezőben, majd a júniusi interkontinentális pótselejtezőn 11-esekkel alulmaradt Ausztráliával szemben.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik