Világfutball: távozik Argentína legsikeresebb csapatának menedzsere

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 21:30
null
Fotó: Twitter/River Plate
Néhány órával azután, hogy a CA River Plate zsinórban a negyedik győzelmét megszerezve kvalifikálta magát a 2023-as Libertadores-kupába, a klub eddigi legeredményesebb vezetőedzője, Marcelo Gallardo bejelentette, távozik a csapattól nyolc és fél esztendőt követően.

 

Gallardo egy sajtótájékoztatón közölte, hogy nem hosszabbítja meg szerződését az argentin csapattal és a vasárnapi lesz az utolsó mérkőzése a Monumental-stadionban.

„Életem egyik legnehezebb döntése volt – vallotta be az argentin edző. – A szomorúságomon felül nagyon büszke is vagyok az útra, amit megtettünk. Átéltünk néhány nagyszerű élményt együtt, csodálatos történet volt. Továbbá szeretnék megköszönni a szurkolóknak minden támogatást az elmúlt évek alatt, ezek felejthetetlenek maradnak számomra” – tette hozzá a vezetőedző a könnyeivel küszködve.

Gallardo a Buenos Aires-i csapatnál töltött évei alatt két Libertadores-kupát, egy Copa Sudamericanát, három Argentin Kupát, két argentin Szuperkupát és egy argentin bajnokságot nyert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik