Videó: úgy letalpalták a volt barcást, hogy a húsa is látszódott

Vágólapra másolva!
2019.09.29. 11:17
null
A játékostársak egyből tudták, hogy azonnali segítség szükséges (Fotó: Getty Images)
Rémisztő, de szerencsére nem annyira súlyos sérülést szenvedett Giovani dos Santos, a Club América több mint 100-szoros válogatott mexikói labdarúgója, akit úgy letalpalt Antonio Briseno, a Guadalajara védője a két csapat vasárnap hajnali mérkőzésén – amelyet az América 4–1-re megnyert –, hogy az FC Barcelona, a Tottenham és a Villarreal korábbi támadójának a hús is látszódott a combján. A vétkest azonnal kiállították, Giovanit pedig le kellett cserélni.

A 30 éves, olimpiai bajnok és háromszoros Arany-kupa-győztes Giovani sérülése szerencsére nem annyira súlyos, mint amilyennek elsőre tűnt: a csont nem sérült meg a lábában, a rá váró műtét után hat hetet vesz majd igénybe a felépülése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik