Videó: két hete vonult vissza Sneijder, máris pocakot eresztett

Vágólapra másolva!
2019.08.26. 15:46
null
Sneijder szombaton (balra) és vasárnap (jobbra) (Fotó: Twitter.com)
A korábbi kiváló holland középpályás, Wesley Sneijder alig két hete jelentette be, hogy felhagy a profi labdarúgással, s a jelek szerint ennyi idő elég volt számára, hogy jelentős változáson essen át. Az Utrecht hétvégi bajnokiján készült felvételek szerint a 35 éves Sneijder viharos gyorsasággal igyekszik pótolni az elmúlt húsz évben kimaradt kulináris élvezeteket.

 

Augusztus 12-én jelentette be visszavonulását Wesley Sneijder, és azt, hogy a jövőben az Utrecht tulajdonosi köréhez tartozó üzleti klubnak lesz az egyik vezetője. A visszavonulása bejelentése óta az elmúlt hétvégén volt első nyilvános szereplése Sneijdernek, aki szombaton egy jótékonysági mérkőzésen lépett pályára, vasárnap pedig az Utrecht stadionjában a lelátón bukkant fel. Itt készült róla az alábbi videó, ahogy éppen próbál helyet foglalni, s a fehér ingén a gombok – főleg a köldöke környékén – majdnem szétpattannak rajta.

Noha a Sneijder elhízásáról beszámoló oldalak többsége szerint mindössze két hét alatt tett szert a jelentős sörpocakra a holland, az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly december elején játszotta utolsó tétmérkőzését a katari al-Garafánál, s azóta hol sérüléssel küzdött, hol csak szimplán nem került be a meccskeretbe.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik