Videó: így emlékeztek Maradona születésnapjára a Boca meccsén

Vágólapra másolva!
2021.11.01. 10:40
null
Maradona mezének felbocsátásával emlékeztek a legendára a La Bombonera stadionban (Fotó: AFP)
Október 30-án, szombaton csapott össze egymással a Boca Juniors és a Gimnasia La Plata az argentin labdarúgó-élvonal 19. fordulójában. A találkozót 1–0-ra megnyerték a vendégek, ám az eredmény ez alkalommal másodrendűnek számított, mivel éppen a találkozó napjára esett a tavaly november 25-én elhunyt Diego Maradona születésnapja.

A Bocánál nem is felejtkeztek el a legenda születésnapjáról, ráadásul a Gimnasia is érintettnek számít, hiszen a La Plata-i csapat volt az utolsó, amelynél edzőként munkát vállalt Maradona a halála előtt.

A találkozó a 10. percben „játékvezetői engedéllyel” félbeszakadt, s szívszorító megemlékezés vette kezdetét. A mérkőzést megelőzően Maradona lánya, Dalma egy, az édesapja nevével feliratozott 10-es számú Boca-mezt vehetett át a kezdőkörben, s könnyek között nézte végig a megemlékezést abból a páholyból, ahonnan apjával számtalan alkalommal követte a Boca meccseit.


Maradona halála utáni első születésnapjáról egyébként Argentínában az összes hétvégi bajnoki mérkőzésen megemlékeztek, annyi különbséggel, hogy a többi stadionban a Boca 10-es számú dressze helyett az argentin válogatott 10-es szerelését kötötték luftballonokhoz, s bocsátották fel a levegőbe.

Az Estudiantes–River Plate meccsen a válogatott mezével emlékeztek (Fotó: AFP)
Az Estudiantes–River Plate meccsen a válogatott mezével emlékeztek (Fotó: AFP)
DIEGO MARADONA (1960–2020)

Születési név: Diego Armando Maradona
Születési idő és hely:
1960. október 30., Lanús
Halála ideje és helye:
2020. november 25., Buenos Aires
Nemzetiség:
argentin
Válogatottság:
91 mérkőzés/34 gól (1977–1994, Argentína)
Klubjai játékosként:
Los Cebollitas (1966–1976), Argentinos Juniors (1976–1981), Boca Juniors (1981–1982, 1995–1997), Barcelona (1982–1984), Napoli (1984–1991), Sevilla (1992–1993), Newell's Old Boys (1993–1994)
Csapatai edzőként:
Deportivo Textil Mandiyú (1994), Racing Club de Avellaneda (1995), Argentína (2008–2010, szövetségi kapitány), al-Vaszl (2011–2012), Deportivo Riestra (2013–2017, másodedző), Fudzsaira (2017–2018), Dorados de Sinaloa (2018–2019), Gimnasia de La Plata (2019–2020)
Legjobb eredményei:
világbajnok (1986), vb-2. (1990); U20-as világbajnok (1979); Copa América-3. (1989); UEFA-kupa-győztes (1989); 2x olasz bajnok (1987, 1990), Olasz Kupa-győztes (1987), olasz Szuperkupa-győztes (1990); spanyol Király-kupa-győztes (1983), spanyol Szuperkupa-győztes (1983); argentin Metropolitano-győztes (1981)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik