Videó: 19 évesen vissza akart vonulni a Juvétól, most triplázott az Ajaxban

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 16:36
null
Van visszaút a topfutballba Ihattaren számára? (Fotó: Getty Images)
Legutóbb ősszel lehetett többet hallani Mohamed Ihattarenről, és úgy tűnt, hamarosan visszavonul az akkor 19 esztendős holland tehetség, akit idén télen klubja, a Juventus az Ajaxnak adott kölcsön. Csúcsformáról még nem beszélhetünk, de úgy fest, az édesapja halála óta depresszióval küzdő tehetség jó úton halad, hogy ismét játékba lendüljön.

 

Mohamed Ihattaren a PSV Eindhovennél nevelkedett, ahol korosztálya egyik legnagyobb ígéretekén tartották számon. A holland mellett marokkói állampolgárságú tehetség 2019-ben, mindössze 16 évesen mutatkozott be a PSV-ben, s érett, kreatív játékával felhívta magára a figyelmet.

Olyannyira, hogy 2021 nyarán a Juventus közel 2 millió eurót fizetett érte, majd rögtön kölcsönadta a Sampdoriának a több játéklehetőség reményében. Ihattaren azonban súlyfelesleggel érkezett meg csapatához, majd nem sokkal később eltűnt, így nem is került sor a bemutatkozására.

Eltűnésének oka, mint kiderült, a depressziója volt, amivel azóta küzd, hogy 2019-ben elveszítette az édesapját. A fiatal holland középpályás betegsége miatt már 2021 végén a visszavonulást fontolgatta, de idén januárban a Juventus úgy döntött, kölcsönadja az Ajaxnak.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a történet vége, de Ihattaren elkezdte újra építeni magát, s bár először az amszterdamiak második csapatához, a Jong Ajaxhoz irányították, már a felnőttcsapattal is edz, sőt: a PSV elleni kupadöntő hajrájában be is mutatkozott az első csapatban.

Bajnokin ettől függetlenül eddig csak a Jong Ajaxnál léphetett pályára, de jól megy neki a játék, 4 meccsen 4 gólja és 2 gólpassza van. A legutóbbi, Venlo elleni másodosztályú bajnokin ráadásul mesterhármassal jelentkezett!

Van-e visszaút a topfutballba Ihattaren számára? Hamarosan meglátjuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik