Vb 2022: Szabics szerint történelmi tett lenne Ausztria szereplése

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 13:37
null
Szabics Imre másodedzőként a világbajnokságig repítené az osztrák válogatottat (Fotó: imago.images.de)
Szabics Imre, az osztrák labdarúgó-válogatott másodedzője szerint történelmi tettet hajtana végre a csapat azzal, ha kijutna a 2022-es katari világbajnokságra.

A 39 éves szakember az M4 Sport Sporthíradó című műsorában szerdán azt mondta, mivel Ausztria legutóbb 1998-ban szerepelt vb-n, a selejtezősorozat sikeres megvívásával sporttörténeti eredményt érnének el.

„Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, amelyben erősek az ellenfelek. A nagyjából azonos szinten lévő csapatok küzdelmében nekünk százszázalékos teljesítményt kell nyújtanunk, hogy elérjük a célunkat és ott lehessünk a vb-n” – mondta Szabics arról, hogy az osztrák válogatott a dánokkal, a skótokkal, az izraeliekkel, a feröeriekkel, valamint a moldovaiakkal került egy selejtezőcsoportba.

A 36-szoros magyar válogatott futballista az idénre halasztott Európa-bajnokságot illetően úgy fogalmazott, a csapat célja a csoportból való továbbjutás. Ausztria a C-csoportban a hollandokkal, az ukránokkal és az északmacedónokkal játszik majd Bukarestben, valamint Amszterdamban.

A sikeres Eb-kvalifikációról Szabics elmondta, az osztrák válogatottól a szurkolók elvárták, hogy kijusson a kontinensviadalra.„Sok a jó képességű futballista a keretben, közöttük pedig nagy a harc, hogy ki kerülhet be az egyes mérkőzésekre kijelölt csapatba” – mondta a másodedző, aki szerint egy nemzeti válogatottnál a meccsek közötti háttérmunka során hatalmas mennyiségű tudást és tapasztalatot lehet szerezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik