Vb 2022: közel az egyezség a katari rendezés körül

Vágólapra másolva!
2014.10.24. 09:33
null
Stadiontervek a katari világbajnokságra (Fotó: szervezőbizottság)
A legnagyobb európai labdarúgóklubokat is a soraiban tudó Európai Klubszövetség (ECA) minden jel szerint támogatni fogja azt a koncepciót, amely a májusi rendezésben látja a 2022-es katari világbajnokság körüli viták lezárásának lehetőségét – értesült a BBC.

 

Az angol közszolgálati médium a napokban – a Chilei Labdarúgó-szövetség korábbi elnökét, a FIFA elnöki posztjával kacérkodó Harold Mayne-Nichollst megszólaltatva – cikkezett a lehetséges májusi rendezésről, aminek most az ECA köreiből kiszivárgó információval adott élénk hátszelet.

Szakmai berkekben konszenzus alakult ki arról, hogy a helyi klíma nem teszi lehetővé, hogy a 2022-es vb-t a szokásos nyári időpontban rendezzék meg Katarban, ám az alternatívaként eddig számba vett új időpontok – a téli olimpiával ütköző január-február és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Sepp Blatter által támogatott november-december – nem felelnek meg az európai kluboknak, mert szétzilálnák az elitnek fontos bevételi forrást jelentő Bajnokok Ligája, valamint a topbajnokságok aktuális idényét.

Az ECA vezetőségének nemrégiben Londonban megtartott megbeszélésén körvonalazódó álláspont szerint a májusi rendezés elfogadható kompromisszum lenne, és mivel a szervezet jelentős lobbierővel rendelkezik – jól illusztrálja ezt, hogy az idei brazíliai világbajnokságra benevezett futballisták 75 százaléka európai klubok alkalmazottja –, akár a 2022 körül zajló viták gyors lezárásával is számolhatunk.

A Bayern München korábbi kétszeres aranylabdás labdarúgója, a német Karl-Heinz Rummenigge elnökölte ECA jelenleg 214 európai élklubot tömörít, és az UEFA minden tagállamát képviseli legalább egy klub a soraiban.

A BBC szükségesnek tartja megjegyezni, hogy az egyeztetésekre rálátó forrása szerint a szervezőbizottság nyitott a májusi időpontra, továbbá hogy a FIFA-nak is megfelelhet a javaslat, hiszen az 1986-as, az 1994-es és a 2002-es világbajnokság hőmérsékleti viszonyai nagyon hasonlóak voltak a Katarban májusban várható 35 fokos hőséghez. A máris kellemetlen helyzetben lévő FIFA-nak egyébként sem érdeke egy olyan botrány, amely a vb rendezési jogának elvételével járna.

Az eredeti pályázat sikerében kulcsszerepet játszó „klimatizált stadionok koncepció" csillapíthatja a májusban enyhébb katari hőséggel kapcsolatos aggodalmakat. A megegyezés közelgő lehetőségéről szóló hírekben egyelőre nem esik szó arról, hogy mi lesz a vb-re turistaként érkező százezrekkel, a stadionokon kívüli hőségben való mozgás korábban sokat hangsúlyozott egészségi kockázataival.

A FIFA időpontkereső munkacsoportja legközelebb november elején ül össze, és a hírek szerint a világbajnokság közvetítésében érdekelt televíziós társaságok képviselői is jelen lesznek. A munkacsoportnak 2015 márciusában kell referálnia az egyeztetésekről, akkor születhet végleges döntés a 2022-es világbajnokság időpontjáról.

Katari stadionterv (Fotó: szervezőbizottság)
Katari stadionterv (Fotó: szervezőbizottság)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik