Vb 2022: két perui tesztje pozitív lett a brazil meccs előtt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 10:32
null
Raúl Ruidíaz (jobbra) a paraguayiak elleni minapi mérkőzésen (Fotó: AFP)
Két perui labdarúgó kikerült a válogatott keretéből a brazilok elleni dél-amerikai világbajnoki selejtező előtt, miután pozitív lett a koronavírustesztjük – írja az MTI.

 

A perui szövetség közleménye szerint Raúl Ruidíaz és Alex Valera nem mutatják az új koronavírusos megbetegedés súlyos jeleit, és már a vizsgálatok eredménye előtt elkülönítették őket.

A két csatár közül Ruidíaz kezdőként kapott szerepet csütörtökön Paraguay ellen (2–2) a kvalifikációs sorozat nyitókörében, és valószínűleg ott lett volna a pályán Limában, a brazilok elleni találkozón is, amelyet magyar idő szerint szerda hajnalban rendeznek zárt kapuk mögött.

A kontinentális szövetség (CONMEBOL) közbenjárására a legtöbb dél-amerikai országban a helyi hatóságok eltekintenek a karanténtól beutazó futballisták esetében. A járvány által egyik leginkább sújtott régióra vonatkozó egészségügyi intézkedéseket a CONMEBOL mellett a nemzetközi szövetség (FIFA) is jóváhagyta – emlékeztet az MTI.

Peruban eddig több mint 33 ezren vesztették életüket a Covid–19 miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik