Utánpótlás: tisztelgés „Josénak" – futballakadémia viseli Tóth-Zele nevét

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 12:23
null
Tóth-Zele József (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Futballakadémiát neveztek el Gesztelyen Tóth-Zele Józsefről, a Real Madrid korábbi ifiedzőjéről, Puskás Ferenc barátjáról.

Elmondása szerint amilyen váratlanul érte, olyan nagy megtiszteltetésnek vette Tóth-Zele József, hogy az ő nevét viseli a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely új labdarúgó-akadémiája és sportközpontja, amelyet a közelmúltban avattak fel.

A 84 esztendős Tóth-Zele József 1956-ban, húszévesen hagyta el Magyarországot a forradalomban vállalt szerepe miatt; előbb Bécsben futballozott a Rapid Wienben, majd a francia Red Starnál, később a spanyol fővárosban, az Atlético Madridnál. Sérülése miatt idő előtt vissza kellett vonulnia, de elvégezte a Spanyol Labdarúgó-szövetség edzőképző tanfolyamát – Kubala László a tanára, Kocsis Sándor a csoporttársa volt –, és csaknem harminc éven át a Real Madrid utánpótlásedzőjeként dolgozott. Szakvezetőként az ő nevéhez fűződik például Emilio Butragueno felfedezése is. Remek kapcsolatokat ápolt a spanyolországi emigráns magyarokkal, Puskás Ferenc is jó barátja volt.

Noha Füzesabonyban született, és amikor Magyarországon tartózkodik, akkor is a családi házban tölti az idejét, édesanyja gesztelyi volt, ennek köszönhetően kérték fel az akadémia névadójának. Bár a gesztelyi futballélet több évtizedes múltra tekint vissza, 2015-ben alakult újjá a klub, amely azóta a megyei III. osztályból a megyei I. osztályba jutott fel. Az akadémia névadóünnepségét az újjáalakulás ötödik évfordulójára időzítették.

Tóth-Zele Józsefről nevezték el Gesztelyen a labdarúgó-akadémiát
Tóth-Zele Józsefről nevezték el Gesztelyen a labdarúgó-akadémiát

„Nagy megtiszteltetés, hogy édesanyám szülőfalujában neveztek el rólam futballakadémiát, és hogy a csapat vezetője, egyben jó barátom, Poroszkai Csaba számít a segítségemre és a szakértelmemre a jövőben  – mondta lapunknak Tóth-Zele József.  – Eddig is szimpatizáltam a helyi csapattal, de mostantól még inkább a szívemen viselem a sorsát, és mindent megteszek, hogy segítsem. Ennek egyik első lépéseként megpróbálok közbenjárni, hogy megépüljön a nagy műfüves pálya Gesztelyen.”

Ha ez megvalósul, talán nem kisebb megtiszteltetés éri majd a gesztelyieket, mint az, hogy a Real Madrid egyik korosztályos csapata játssza a helyiekkel a pályaavató mérkőzést. Hasonló eseményre már volt példa, amikor két éve a királyi gárda fiataljai avatták fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa pályáját, szintén Józsi bácsinak – vagy ahogy Madridban nevezik, Josénak – köszönhetően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik